Csendes könnyek a tengerkéknek
Istenem, hogy is volt? – próbál az asszony visszaemlékezni. Ami nem kerül nagy fáradtságába, ez kétségtelen … Hogy is volt az a július végi éjszaka? Még a napra is pontosan emlékszik … de most nem ez a lényeg.
Amikor egy késő este felment az örök mentsvárat jelentő tengerkék felületre. És bár egyesegyedül volt – vagy talán épp azért? – nyilvánosan elpanaszolta minden bánatát a gyönyörű mély tengerkéknek … Hogy milyen magányosnak érzi néha magát és hogy el van ezért sokszor keseredve. És még azt sem bánja, hogy mindezt nyilvánosan a semmibe irja bele … hisz úgy sincs ott senki, aki elolvashatná, „hallaná” …
És ekkor … sok hónap után …
„A Férfi belépett: Talán mégis …”
Deus ex machina? Vagy karma? Végül is mindegy, hogy nevezzük … Mert ugyanaz az értelme. Az egyik nem zárja ki a másikat. Mindkettő egyszerre érvényes. Csak egész picit kell megbillenteni azt az egyoldalú kirakó képet -mosoly