Nem vagyok mindig szomorú.
Mert akkor nem lenne időm megvitatni magammal, hogy létezik-e véletlen a világon. Vagy nem.
Elvileg (?) a világ tele van véletlenekkel. Gyakorlatilag meg úgy is nézhetjük, hogy egy kummányi véletlen nincs a világban. Van viszont szinkronicitás. Legalábbis C. G. Jung szerint. Szerintem jó fej volt az öreg. Én hiszek neki.

Ma is belefutottam egy ilyen véletlenbe. Azt is mondhatnám, hogy valakivel összeütköztünk egy véletlen kellős közepén. Hogy van-e vagy nincs véletlen. Majdnem félreértés is lett belőle. De csak majdnem. Mert hiszünk egymásnak.

Na most. Ha van véletlen, akkor nincs félreértés. És ha nincs véletlen, akkor meg van félreértés. De úgyis lehet mondani, hogy ha van véletlen, az félreértést okoz. Ha meg nincs, azzal kiküszöböljük a félreértés lehetőségét.

Én már rég nem hiszek a véletlenekben. Legfeljebb csak abban, hogy nincs rálátásom az eseményekben rejlő szinkronicitásra mindig. De azért az létezik. Tőlem függetlenül … majdnem ezt írtam. No ez azért így nem igaz, mert mégsem tőlem független az egész. Hiszen én is az egész egy apró morzsája vagyok. Nagyon kicsike … de mégis van befolyásom a dolgokra. Persze olyan kicsi, hogy az lényegében elhanyagolható. Vagy mégsem?

Jó lenne, ha legalább én tudnám, hogy miről írok itt éjjel fél kettőkor, ugye?
Hát én tudom. Legfeljebb nem vagyok képes értelmesen kifejezni magam.
Nem baj.
Ha végképp egy gubancot kötök a gondolataimra, akkor majd lehet meghajlítani a teret.
Hogy kikössük a csomókat -lol

Bár ahhoz, hogy kikössünk olyan bonyolult gubancot, amiről beszéltem, nem szükséges a tér meghajlítása. Elég csak egy mondat: ‘Ne mondd, hogy ez véletlen!!’ és a hozzá tartozó válasz: ‘Teljes mértékben az.’ Aztán az ember elgondolkozhat egész este a szinkronicitás működésén. És tágra nyílt szemmel lesheti. Pedig tudja, hogy az öregnek igaza volt. Van szinkronicitás. És ennek értelmében nincsenek véletlenek. Legfeljebb mi nem látunk a Világ motorháztetője alá.

Még jó. Mert azt is elrontanánk -mosoly