A szív megszállotjai.

Azokra gondolok, akik meghasonlottak, mert becsapták, megsértették, hátba támadták öket; és azokra, akik csaltak, sértegettek, rágalmaztak – és ettöl meghasonlottak.

Ember vagy, így bármi megtörténhet veled, amit ember elkövetni, vagy eltürni képes. Amint a tisztaságnak van tudománya, úgy a romlásnak is van. A bölcs, higgadtan fogadja az élet dolgait, az emberi szív kegyetlenségét, a lélek hamisságát is.

De mit jelent a szívnek ez a szó: hamisság? – Feltételezi a csalást, az álságot, a képmutatást. Legkézenfekvöbb kelléke: a hazugság, mely az ártatlannak tünö nagyotmondástól, szándékos félrevezetésig töméntelen formát ismer.

Ilyen kegyetlenül hat a sértés, a rágalom is: a kéretlen szókimondástól a becsület sárba tiprásáig. A szókimondásnak is vannak fokozatai. Bár tudjuk, nem minden szó mondható ki, legalábbis nem ott, nem azonnal és nem úgy. A kimondott szó, mérgezett nyílként hatol a másik szívébe, mikor célba talál. De miként a nyíl, úgy a szó is szélt téveszthet, a sértés pedig visszaszáll a sértöre, mert aki kapta, nem dédelgeti keblén, mint egy gyémánt nyakéket, hanem rögvest visszahajítja. Tudj bánni a hazugsággal, akkor majd tudsz bánni az emberekkel is.

(Tatiosz)

Hogyan tudnám mindezeket a saját életembe átültetni? Nem tudom … Pedig néha rám férne. Ráférne a túlérzékeny lelkemre, a nehezen kezelhetö indulataimra, a fenyegetö robbanásra, ami gömbvillámként cikázik bennem és soha nem tudom, mikor tör ki, mert nincs hatalmam igazán felette … Hiába a gögös Szuperegó ott fenn, látom szinte, ahogy karba tett kézzel áll és osztja az észt a piedesztáljáról. – “Fegyelmezd magad! Nem szabad embereket bántani, még szavakkal sem, nem hogy a valóságban! Végy eröt magadon, mert ezt kivánja az erkölcs, a tisztesség, a jóság, minden, amit eddig tanultál.”

Könnyü neked, wazze … onnan fennröl prédikálsz, de engem egy örült, eszement fenevad kerget lenn a mélyböl … szeme vérvörös, az örület, a gyilkolásvágy minden tüzével, és olyan határtalan erövel, amivel szemben tehetetlen vagyok! Az ösi ösztön, az id, csak igy kisbetüvel, mert nagyot nem is érdemel ez a mocsok állat … De harcol, folyamatosan harcol, én meg már fáradt vagyok, belefáradtam az örökös harcba köztetek.

Meg kéne adni magam … fehér zászó fel … tán kegyelem lenne … de már arra sincs eröm …