Nem szeretek sirva irni posztot …

Lassan már hetek óta beteg vagyok, testileg gyenge, lelkileg kiborulva. Napok óta korán lefekszem szokásomtól eltérően. Az esték üresek, minden sivár és a betegség miatt borzasztóan félek. És mérhetetlenül magányosnak érzem magam. Tegnap este és ma reggel is azon gondolkoztam, hogy ki lenne az a valaki, akinek az emberi társaságára most a legjobban vágynék, hogy megfogjuk egymás kezét, átölelje a vállam és elimátkozzuk együtt a Miatyánkot és az Üdvözlégyet. Aki ugyanúgy hisz Istenben, mint én. Akinek elsirhatnám minden bánatom őszintén és nyugodtan. És megértene. És ülhetnék mellette szavak nélkül, csendesen. Laci jutott az eszembe … és az, hogy legszivesebben most elmennék hozzá egy órára.

Már régen hivott. Csak a munkahelyi számomat tudja. Körülbelül január közepén telefonált utoljára, nem emlékszem már pontosan.

Vajon mit jelenthetett az az oltár előtt kimondott igen, a holtomiglan-holtodiglan … Nem tudom. Évek óta nem találkoztunk.

Negyedórája hivott … Mindig megérzi. Pár percig beszélgettünk, de az egész beszélgetést végigsírtam. És ő mondta, hogy miért nem szóltam. Mert tegnap este az eszébe jutottam. Hogy milyen jó lenne velem imátkozni egyet közösen …

Mi már soha ebben a földi életben nem fogunk találkozni. Mert kölcsönösen valahogy nem tettünk jót egymásnak. A jóba, de a rosszba is mindig együtt mentünk … Soha nem tudtuk sajnos a normalitás kontrollját egymás segitségére gyakorolni … Még azt sem tudja, hogy az ex már szeptemberben lelépett. Mert ha megmondtam volna neki, akkor megint próbálkozna … Ezért inkább hadd higgye azt, hogy élek boldogságban.

De azért mégis jelenthet valamit az a régen oltár előtt kimondott igéret: holtomiglan-holtodiglan … -sir

Kár, hogy nem mehetek el hozzá. Az is elég lenne, ha megfogná a kezem és megmaszirozná a nyakam meg a vállam, mint olyan sokszor régen … -sir Kár, hogy legtöbbször csak rosszat tettünk egymásnak -sir Ha felvenném vele a kapcsolatot, egy idő után most is az lenne …

Már meg sem lepődtem, hogy felhivott. Valahol, valamilyen megmagyarázhatatlan módon a lelkünk mindig is kommunikált egymással … Nem férfiként hiányzik. Hanem emberként. Olyan jó lenne neki mindent elmondani. Ő az, aki mindenben megértene. És semmiben el nem itélne.

A polgári házasságaim révén voltam én már ilyen -né, meg olyan -né. Vele nem kötöttünk ilyen házasságot, csak egyházit. Ott viszont nincs szó arról, hogy a nő milyen nevet választ. Szóba sem kerül. De ő volt először a Varnyu bácsi. Ebből lett az én nickem a virtuálban. Minden esküvőmnél egy kicsit bosszantott, hogy felveszem a férjeim nevét. De hát az úgy „illett”. Az övét meg … hát ezek szerint saját akaratomból vettem fel.

Furcsa az élet.

A legutóbbi találkozásunk sok éve abba torkollott, hogy némi orális gyengédséget kért tőlem. Imádta, amikor csináltam neki. Meg is tettem. Ha találkoznánk, megint idáig jutnánk. És valószinűleg megint megtenném. Közben beletúrna a keze a hajamba és mondaná, hogy éppen jól vagy kevésbé jól csinálom. Ezért sem szabad találkoznunk -mosoly

Ha az ex kérne ilyet, hát azt mondanám neki, hogy szopjon le téged a vacogó fogú ló vagy a radai rosseb -lol