Hozzál nekem madártojást
Ja … madártojást. Ez volt az a bizonyos utolsó csepp. De már ez is a túlcsordulás állapotában történt … mondjuk ki őszintén.
Valami olyan érzés van most rajtam, mint amikor azt a posztot irtam, aminek cirka az a cime, hogy játék a halállal. A frász sem fogja most kikeresni, hogy megnézzem a pontos cimet. Várható volt már, hogy megint lesz egy kibaszott mély regressziv periódus … És most itt van. Benne ülök, a kedvenc gödröm mélyében, lenn a legfenekén. És most két választásom van: vagy kirángatom magam a saját hajamnál fogva belőle, mire ezt a posztot befejezem, vagy … kirángatom.
Ráz a hideg reggel óta .. fázok és kabátban ülök itt benn, ahol pedig VAN fűtés. És én nem vagyok olyan fázós. Azt mondta a kolléganőm, hogy beteg leszek. Ja, mondtam én, biztos az .. A büdös frászt. Nem beteg leszek, hanem vagyok. És nem betegség ez, hanem olyan mély regresszió, aminek az eredménye volt bennem az a bizonyos „hozzál nekem madártojást.” Úgy érzem magam, mint egy kisgyerek … Nem szeretem magam igy érezni ilyen idős korban, a kurva életbe!! Mert nem egy szaros kölök vagyok, hanem felnőtt ember. Felelősséggel magamért, másokért. És ezt ilyen állapotban nem tudom teljesiteni. Na, akkor irjuk ki magunkból.
Kisgyerek vagyok épp, aki tele van elfojtott agresszióval. Irjam esetleg három gé-vel? Mert legalább annyi van bennem, hogy három gé betűt is kiszolgálna! Viszont tudom, hogy büntetlenül ezt nem lehet sokáig elnyomni magamban. És nem lehet úgy jópofizni az egész világgal, mintha csak a napi szokvány méretű méreg, bosszúság, düh lenne bennem. Sokkal nagyobb van. Úgyhogy egy ideig (remélhetően a poszt végéig, de ha kell, akkor akár tovább is) senkivel nem fogok jópofizni. Az utóbbi héten elég volt belőle. Több is volt az elégnél. És most ne jöjjön be senki ebbe a kibaszott szobába, mert nem leszek udvarias.
Naná, hogy bejött az egyik „kedvencem”. (Aki épp egy hete dicsérendő igyekezettel munkálkodik azon, hogy a sirba tegyen a hülyeségeivel. Amúgy kedvelem őt is, de napok óda az idegeimet tépdeli. Elég volt.) Felesleges papirokkal. Amit mindig a kuka felé szoktam archiválni. És a beszélgetés (?) vége:
– Mondjad, hogy menjek a picsába.
– Nem mondom.
– De gondolod.
– Pontosan.
Ki is ment igen gyorsan. Pár órával ezelőtt némely nagy késekre asszociáltam már vele kapcsolatban … A második kedvenc kollégám meg sörétes vadászpuskára. Mert az ő agyát is baszogatja felfelé szép komótosan napok óta. Mondtam is neki, hogy én nem vagyok vadász, mint ő, nem értek a fegyverekhez, nekem elég lesz egy konyhakés is. Amúgy az utóbbi egy hétben akadt pár ember, akibe azt a konyhakést szivesen belevágtam volna … Úgyhogy most virtuálisan meg is teszem. Nesze, te rohadék, még te is engem basztatsz? Fejezd be, mert fasirtot csinálok belőled pillanatok alatt!! Nem fejezed be? Oké. Akkor szúrjunk. Ömlik a vér. Vááá … élvezem a látványát. Te is olyan hülye vagy, mint a segg, csak arra vagy képes, hogy bosszansd a másikat, tapintatlanul és érzéketlenül belemássz a pofájába és azon igyekszel, hogy a sirba tedd. Hát most én foglak. Rohadt geci állat. Rohadt mocskos ribanc. Mert van köztük férfi is, meg nő is. Most egy füst alatt kivégzem az összeset sállálá. Még ekkora gyilkos indulatok … Nem baj. Ird le, öntsd ki magadból. Mert különben téged emészt fel belülről. Azt meg ugye nem akarom. Nem fogok itt a fűtött szobában hidegrázva, kabátban ülni. Amúgy már nincs rajtam sállálá.
És nem leszek beteg se testileg, se lelkileg az emberi hülyeségtől. Már tegnap irtam erről egy posztot, de aztán kitöröltem. Pedig az olyan finomságosan volt fogalmazva, hogy örült a lelkem, mikor elolvastam. Hát most nincs úgy. Egyenesen, nyersen, ahogy érzem. Istenem, hálás vagyok, hogy adtál nekem superegót, mert különben most tényleg valódi késsel rohangálnék … Azt meg ugye nem szabad, mert ölni halálos bűn. Viszont egy embernek sem engedem meg, hogy a tartósan szó nélkül elviselt marhaságaival engem megbetegitsen. Nem, nem vagyok beteg. Nem azért rázott egész délelőtt a hideg. Hanem azért, mert mostanában a körülöttem lévő emberi hülyeség szintje messze meghaladta az egészségügyi határértékemet.
Na, már könnyebb. Az indulatok elfojtása sose vezet jóra. Legalább mondjam ki és a virtuális késem képzeletben mártsam bele mindabba, aki mostanában mocskos kezével tépdeste az idegeimet. Van nekem elég bajom, nemhogy még ezek is idegesitsenek.
Atyám … ebben a pillanatban hozott be a főnököm egy papirt, hogy válaszoljam már meg. Na, innen indult az egész … tudtam, hogy még ez is vissza fog kerülni hozzám. A kör ezzel bezárult. A kigyó a farkába harapott. Megkérdeztem a főnöktől, hogy belediktálhatom mindazt a káromkodást, ami az üggyel kapcsolatban azóta is bennem van? Azt mondta, hogy igen, majd ő átolvassa és aztán fogyasztható formába önti … Na. Ezt már szeretem. Úgyse mondtam még diktafonra káromkodást. Most fogok. Holnap. Már előre élvezem. Tudtam én, hogy le kell most ide ülnöm blogot irni. Mert a probléma felvetése valahogy ide fogja vonzani a megoldást is. Meg is jött. Hozta a főnök a kezében. Huhh. De megkönnyebbültem.
Hozzál nekem madártojást …
Ment a kolléganőm ki a piacra az előbb. Az járt az agyamban, mély regressziv kisgyermekként, hogy megkérem, hozzon nekem valami vásárfiát. Ez a szó, hogy vásárfia… nem igazán illik a piachoz. De aztán még ez is torzult és az a gondolat született meg belőle, hogy bár hozna nekem valami madártojást. Na, ez már annyira el volt rugaszkodva a józan eszemtől, hogy ezt már ki is mondtam neki. Kérdezte, hogy mire is gondolok tulajdonképpen. Mondtam, hogy hozzon nekem valami kis biszbasz csokit, amit ott lehet kapni … ez lenne az a bizonyos madártojás.
Amúgy biztos, hogy fog hozni valamit. Valami apróságot. De már nem biztos, hogy meg fogom most enni. Lehet, hogy elteszem egy következő alkalomra. Mert most már jól vagyok.
Újra a helyemen vagyok. A gödör a hátam mögött. És le van szarva. Magasról. A hülyékkel együtt. Akikből most virtuálisan kivégeztem jónéhányat. Na megyek és lemosom magamról a képzeletbeli vért. Bárki, aki kételkedne, hogy mire jó a blogirás … hát még erre is jó. Hogy igen gyorsan összekapjam magam és se testi, se lelki betegségbe ne meneküljek. És valamilyen kontrollált formában kiéljem az agressziómat. Ami ugye mindenkiben van. Bennem most már csak egy gé-vel.
Köszönöm, már jól vagyok -mosoly