Húsvét ….
Küldött az Ati nekem az előbb egy cikket mailban … de se forrás, se semmi. És amikor rákerestem a Google-ban, akkor kiderült, hogy ez csak egy bekezdése a cikknek …. Ime a cikk részlet:
Letűnt történelmi korokban a férfinak abszolút tekintély járt, amely nem engedte meg a másik nemnek az egyenrangúságot. Így a nő a közéleti, társadalmi döntések, szereplések perifériájára szorult. Egyedüli élettere a család és a háttérmunkák. És erre a történelem joggal válaszolt a női emancipációval. Ugyanakkor az egyenrangúságot összekevertük az egyformasággal: a nők férfias munkát, életteljesítményt tűznek ki maguk elé, a férfiak viszont elnőiesednek, különösen a szeretetük, a családban vállalt munkájuk, kötelezettségük. A szülőkben eltűntek az apai és anyai szeretet sajátos stílusjegyei, mert szereteten szinte kizárólag az anyai szeretetet értjük.
Mi nők, nagyon örülünk, és megbecsüljük azt a férfit, ki, kiveszi részét a család hétköznapi életében teljes erőbedobással, ezalatt nem azt értem, otthon a konyhában mindent Ő végezzen el, de ebben is segít.
Ha összehasonlitjuk az eredeti cikkel, kitűnik, hogy az utolsó bekezdés már nem az eredeti irás része. Azt egy nő fűzte hozzá.
Apa is csak egy van
A férfi a családban és a társadalomban
Egyre több fórum és egyre több folyóirat figyel fel egy jelenségre: hiányoznak az apák! A mai társadalomban az apátlanság tünetei nem csupán az elvált szülők vagy a munkájukkal sokat törődő apák gyermekeinél figyelhetők meg, hanem sokszor a keresztény családoknál is! Társadalmunk bizonyos területeken elnőiesedett, ezt láthatjuk a pedagógus pályán és családban a gyereknevelés terén is. A modern kapitalista világban viszont férfias törvények uralkodnak: teljesítmény, mennyiség, fegyelem.
Tekintély
Letűnt történelmi korokban a férfinak abszolút tekintély járt, amely nem engedte meg a másik nemnek az egyenrangúságot. Így a nő a közéleti, társadalmi döntések, szereplések perifériájára szorult. Egyedüli élettere a család és a háttérmunkák. És erre a történelem joggal válaszolt a női emancipációval. Ugyanakkor az egyenrangúságot összekevertük az egyformasággal: a nők férfias munkát, életteljesítményt tűznek ki maguk elé, a férfiak viszont elnőiesednek, különösen a szeretetük, a családban vállalt munkájuk, kötelezettségük. A szülőkben eltűntek az apai és anyai szeretet sajátos stílusjegyei, mert szereteten szinte kizárólag az anyai szeretetet értjük.
Más a szeretete, feladata az anyának, és más az apának. S mivel az apák úgymond „anyai” szerepet vettek föl, a gyereknek bizonyos értelemben nincs apja. Nincs előtte példa, a férfinak, az apának az alakja, aki a különösen is a következetességet, stabilitást, a „törvényt”, jó értelemben a számonkérést képviselné. Ez a helyzet a következő generáció apaszerepének kialakulását is nagyban gátolja.
Eltűnt a családból a jó értelemben vett apai tekintély, amely nem eltörli a gyermek személyiségét, hanem megacélozza, helyes vágányra tereli azt. Továbbá megtanít következetességre, kitartásra, lemondásra is. Az apa tekintélyével törvényeket szab, amelyek az élet törvényeiből fakadnak, ezzel megvédi és biztonságot ad a családnak. Ha szükség van rá, pajzsként szolgál a család és a sokszor fenyegető külvilág között.
Talán istenképünk is gyakran azért torz, mert nincs előttünk egy „helyesen” szerető édesapa képe, aki másként szeret, mint az édesanya. Ebből fakad az a gondolkodásmód, hogy Isten nem kér számon, nincs a bűnnek következménye, a pokol üres stb. Az isteni törvények tekintélye csorbát szenved. Magunknak szabunk törvényeket, és azok szerint cselekszünk.
A szerepek nem választhatók szét mereven
Például sokszor láttam, hogy a kisgyermekek a misén összetévesztik a templomot a játszótérrel. Nincs nekik apjuk, aki határozottan rájuk szóljon: „Ezt most nem szabad, legyél csöndben!” Ez kifejezésre juthat egy kemény nézéssel is, amiből a gyerek érzi, itt most nem körülötte forog a világ, csendben kell lennie. Csak anyai szeretettel találkozik, amely mindent megért és határtalanul szereti őt. Esetleg értelmi úton próbálunk hatni rá, magyarázatokkal, de hasztalan. Így levonjuk ebből azt a következtetést, hogy a gyerek ebben a korban még nem nevelhető. Később ezeknek a gyerekeknek sok problémájuk lesz a társadalmi beilleszkedéssel, mert nem szoktak hozzá már kis korban, hogy személyiségük csak akkor lesz ajándék, ha képesek azt elveszíteni másokért. A társadalmi beilleszkedésnek vannak szabályai, és ezt a családban kell megtanulni. Ha a családban rossz szabályok vannak, vagy nem sikerült a szabályokat elsajátítani, akkor ez összeütközésre vezet a nagyobb családdal, a társadalommal.
Törvények és biztonság
Természetesen az apai és az anyai szerep a gyakorlatban nem választható el mereven egymástól. Annyira, hogy ugyanabban a személyben – eltérő súllyal – megmutatkozik mindkettő. Az apának is tudnia kell simogatni, a törvényeken túl befogadni, szeretni a másikat. Ugyanakkor az édesanyának is tudnia kell következetesen fegyelmezni. Sokszor idegenkedünk attól. hogy a gyereket keményebben büntessük. Nem merünk kellő határozottsággal és keménységgel foglalkozni a gyermek negatív személyiségjegyeivel a szabadság nevében, és ez később súlyos nehézségek forrása lesz.
A törvények, szabályok elsajátításával, az apa biztonságot adó jelenlétével a gyerek belső biztonságra tesz szert, ami a tágabb környezetben, a társadalomban tapasztalt kuszaságban, erkölcsi relativizmusban is képes őt megtartani. Azt is szem előtt kell tartani, hogy a mai kor gyermeke a videók, a számítógépek mesterséges világában él, és különösképpen az apa feladata, hogy a realitás világába vezesse a gyereket.
Minden mulasztásnak, bűnnek van következménye, mind erkölcsi, mind társadalmi vonatkozásban. Ezt a törvényszerűséget a családban kell megtanulni. Ha egy gyermek úgy dönt, hogy nem mosogat el, vagy nem viselkedik illendően a felnőttekkel vagy a társaival, akkor annak kell, hogy legyen következménye! Pl. nem vacsorázhat a családdal, sarokba kell állnia stb. Igaz, hogy minden személy szabad, és hogy szeretet csak szabadságból fakadhat, viszont vannak kötelességek is. S ha valaki mégis a „nem” mellett dönt, vállalnia kell a következményeit.
A gyermeknek a családban a szeretetet kell megtapasztalnia. Ez a tapasztalat biztonságot és bizonyosságot ad. A gyermeknek különböző életszakaszaiban hol anyai, hol apai típusú szeretetre van jobban szüksége. Csecsemőkorban az édesanya szeretete elengedhetetlenül fontos. Majd később az apa szerepe rövidebb-hosszabb időszakra jobban előtérbe kerül. A 14-15. életévtől – legalább is a fiúknál – meghatározó szerepet tölt be az apa személye. Ez az időszak a kitartó munka elsajátításának, a gazdálkodás megtanulásának az időszaka.
Önállósodás
Van egy olyan feladata is az apának, hogy segítse a gyerekeket az anyától való érzelmi önállósodásban. Ez alapja a későbbi teljes önállósodásnak is: az anyagi megélhetés, a családi élet területén stb.
A gyermek jellemének formálásához elengedhetetlenül fontos a fizikai munka. Ezért szükséges, hogy minél korábban kapcsolódjék be a család feladataiba (háztartási munka, gondoskodás a testvérekről stb.), és ne csak a szüleit lássa dolgozni. Aztán később, kb. 14 éves kor után a hoszszabb fizikai munka nagyon meghatározó a küzdőképesség növelése, az akaraterő fejlesztése és az alkotóerő kibontakoztatása szempontjából. Igen jó hatással van a személyiség alakulására, ha a kamasz korú fiú a nyári vakáció egy-két hetét az édesapjával és kemény fizikai munkával tölti, és az így megkeresett pénzből mennek el nyaralni.
Az apa csak úgy nevelhet, ha erkölcsileg tiszta állapotban van – épp e szerep keménysége miatt. Máskülönben amit tesz, nem épít, hanem rombol. Például nagyobb gyermekének nem tilthatja meg a dohányzást, ha ő maga dohányos. További fontos alapelv, hogy csak szeretetkapcsolatban lehet nevelni, korlátokat szabni. Ha nincs igazi kapcsolata az apának a gyerekkel, akkor az apa törvényei negatív hatást váltanak ki.
A keresztény család számára a minta a názáreti család. A názáreti családban milyen rend(szer) működött? Ki volt a názáreti család feje? Természetesen József, hisz képviselte a családot a világ felé; természetesen Mária, mert Ő a Szeplőtelenül fogantatott, a kegyelemmel teljes, az Istenanya; természetesen Jézus, aki Isten Fia. Eszerint a modell szerint a családban létezhet családfőség az egyenjogúságban és a szolgálatok különbözőségében. Vagyis, mint családfő másért felelős az apa és másért az anya. Isten előtti felelősségük egyéni és személyesen rájuk szabott.
A mai társadalomban vállalni ezt a – teremtettségünkből következő – különbözőséget, mely gyakran nem talál megértésre, csakis az Istennel való kapcsolatból lehet. Mit értek ezen? Isten leginkább a kereszten mutatkozott be. Jézus keresztje a kinyilatkoztatás csúcsa, ahol ő így kiált fel Atyjához: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Az isteni személyek itt a legkülönbözőbbek, az Atyának más a szerepe, mint a Fiúnak vagy a Szentléleknek. Egyek, mégis különbözőek.
Tari Sándor