Idejönnek tiltani
UtóPixiában a legutóbbi parlamenti ülésen egy nagyon fontos és népszerű törvényt fogadtak el, egyhangúan. Ez az egyetemleges tiltás törvénye. A lakosság nagy örömmel üdvözölte, úgy érezték, hogy ezzel a polgárok közötti konfliktusok egyszer és mindenkkora orvosolhatóak lesznek.
A törvény életbe lépésének napján Balgaváry Malvínia természetesen letiltotta Kopasz Balambért, de nemcsak őt, hanem a szomszédai 90 százalékát, a közeli zöldséges mindkét eladóját, mert véleménye szerint pofátlanul viselkedtek vele, a nagyárúház pénztárosainak felét. És még pár embert, röpke száz körül, akiket utált.
A törvény – mint szinte minden törvény a világon – maximálisan megfelelt Murphy első törvényének: ami el tud romlani, az el is romlik.
Balgaváry Malvínia továbbra is hallotta Balambért, ahogy a tus alatt üvöltve énekelt, de nem tudta a kedves anyukáját szóbahozni neki, mivel nem látta és nem tudott kapcsolatot keresni vele. A zöldségesben sajnos nem tudott vásárolni, mivel nem érzékelte az eladókat, a nagyárúházban sokkal tovább állt a pénztárnál, mivel számára mindig csak a kasszák fele látszott működőnek.
Utóbbi időben a környéken megszaporodtak a gyanús, ismeretlen alakok, ez is aggályt keltett benne. Erről megkérdezte az egyik szomszédot, akit nem ért el a tiltása szele.
– Malvínia, te nem nézed a híreket? Az összes szomszédos országból özönlenek az emberek, hogy kihasználják az új törvényünk adta lehetőséget: idejönnek tiltani.