„Nem az a legalapvetõbb érzelmi szükségletünk, hogy szerelmesek legyünk, hanem az, hogy társunk õszintén szeressen, olyan szeretettel, mely nem az ösztönökbõl fakad, hanem értelmi és akarati világában gyökerezik. Arra van szükségünk, hogy olyasvalaki szeressen, aki szabadon döntött mellettünk, s aki meglátja bennünk a szeretetreméltót.
Az ilyen szeretet erõfeszítést és önfegyelmet kíván. Azzal a döntéssel jár, hogy energiáinkat befektetve a másik javát igyekezzük szolgálni, s ha erõfeszítéseink nyomán gazdagodik az élete, az minket is megelégedéssel tölt el, hiszen õszintén szeretünk valakit. Ehhez nincs szükségünk a szerelmi mámorra. Valójában az igazi szeretet a szerelmi állapot elmúltával lép életbe.”
(Gary Chapman: Egymásra hangolva)

Nem ismertem. De elolvasva azt látom, hogy az Uram épp igy szeret engem…. És most döbbenek rá, hogy a hülyeségeimmel milyen sokszor megnehezitem ezt számára. És igy, ezeket olvasva tényleg érzem azt az energiát, amit arra fordit, hogy én jobb legyek, nekem jobb legyen … És nagyon sokszor ezt nem veszem észre 🙁