igényes perverzitásaim
igényes perverzitásaim
néztem most egy filmet. az elején volt egy pasi, nem igazán a zsánerem, de amikor meztelen felsőtesttel hanyatt feküdt az ágyon, a két keze a feje alá téve és látszott a hónalj szőrzete … az orrom kezdett el hallucinálni, éreztem az a finom, fanyar illatot, ami onnan árad és meg tud bolondítani … befúrom a fejem és szimatolok … érzem a feromonokat …
és nem csak kinn van tavasz, hanem az érzékeimben is egy pillanat alatt …
nem szappan, nem dezodor szag, mert azok nekem csak szagok, nem illatok …
de az a bizonyos feromon, amire mindig csak azt tudtam mondani:
„neked varrógépolaj illatod van”
és nem bírtam betelni vele … és azt sem zavart, ha hagymát vagy fokhagymás pirítóst evett vacsorára. mert nekem az is illat.
* *
na most akkor én igénytelen vagyok? szerintem nem. nekem speciális igényeim vannak.
PS: a büdös sajtok illatát is szeretem. hagymával.
biztos nagyon perverz lehetek.
ennyi volt a blog a Pixire. most jöjjön az idevaló.
azzal kezdtem, hogy láttam egy filmet. olyan tökéletesen a helyén volt benne minden, történet, szinészi játék, zene, képek, hogy az volt az érzésem, olyan, mint egy hatalmas friss zamatos őszibarack, egy kicsi szárral és egy levéllel. a hamvasság minden pihéje ott volt rajta. nem lehetett volna jobban megcsinálni.
úgy keztem nézni, hogy me, tudtam, miről szól, azt sem, hogy kik játszanak benne. az elején ki sem volt irva a szereplők neve.
Joaquin Phoenix. még soha nem láttam semmiben. utánaolvastam, hogy milyen filmekben játszott. és megtaláltam köztük Johnny Cash életrajzi filmjét. mintha Junior ajánlotta volna már. de az biztos, hogy élből nemet mondtam rá. Johnny Cash nekem olyan etalon, aki … szóval olyan.
ha nem botlok bele az első filmbe és nem varázsol el, nemcsak a film, hanem a szinész játéka is, akkor valószinűleg sohasem néztem volna meg …
Johnny Cash és June Carter. na az volt a Szerelem.