Imádom őket, mondtam már?
Azért elég vicces, hogy egy szexportálon a szinte leggyakrabban emlegetett dolog, az itélkezés, a Bibliából, a Hegyibeszédből származik.
Úgy félnek az itélkezés szótól, mint ördög a szentelt víztől. Félnek, hogy itélkezőnek tartják őket. És majd felettük is itélkeznek.
Jó lenne, ha tisztában lennének vele, hogy az itélet nem más, mint szubjektiv vélemény. A véleménytől bezzeg nem félnek. Kacagtató.
A Hegyibeszéd gyönyörű és tanulságos. De nemcsak azzal kellene foglalkozniuk, hanem teszem azt, a hét főbűnnel is. Hányan tudnák felmondani fejből, mi a hét főbűn ….
A hét főbűn olyan negatív jellembeli tulajdonságokat jelöl, amelyek hajlamosítanak a tízparancsolatban jelölt bűnök elkövetésére. Ezek tehát az emberi bűnök forrásai.
A hét halálos bűn, más néven a hét főbűn vagy hét kardinális bűn, az emberi bűnök csoportosítása és osztályozása a keresztény/katolikus egyház szemszögéből. A viselkedési formák illetve szokások, amelyek a hét főbűnhöz sorolhatóak könnyen vezetnek egyéb morális ballépésekhez is.
A hagyományos lista szerint a hét főbűn: kevélység (büszkeség), kapzsiság, bujaság, irigység, mohóság, harag és lustaság (jóra való restség).
Wiki
Vagy foglakozhatnának a tizparancsolattal is. Nem olyan sok az. És számos eleme a jogba is be van épitve.
I. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
Istent felismerve első kötelességünk a benne való hit, a neki kijáró imádás; hódolat és dicsőítés, uralma kizárólagosságának elismerése.
II. Isten nevét hiába ne vedd!
Minthogy az ember gondolkodása és kimondott szava között szoros kapcsolat van, e hódolathoz hozzá tartozik Isten nevének (és általában az isteni dolgoknak) tisztelete.
III. Az Úr napját szenteld meg!
Istentől való függőségünket fejezzük ki azzal, hogy megtartjuk az Úr napját, ezt az időt (egész életünkkel együtt) Neki szenteljük, ugyanakkor a földi munkálkodás múlandóságát jelezve és a végső nyugalmat előlegezve munkaszünetet tartunk!
Az első három parancs Isten uralmának elismeréséhez vezetett minket. Csak ez biztosítja az ember tökéletes szabadságát. A Tízparancsolat második része (táblája) az embertársak iránti kötelességeket tartalmazza, összhangban a természeti törvényekkel:
IV. Atyádat és anyádat tiszteld!
Kapcsolataink közül első az, mely szüleinkhez fűz, hiszen életünket és felnövekedésünket nekik köszönhetjük. A szülői felelősség és a gyermeki tisztelet egymástól elválaszthatatlan.
V. Ne ölj!
Minden ember élete szent. Az egészség is Isten ajándéka. így kell őriznünk magunk és mások életét.
VI. Ne paráználkodj!
Az új élet nemzése éppúgy tiszteletet és védelmet kíván, mint az ember teste, s a szerelemben a másik felé megnyíló legbensőbb rejtett valósága.
VII. Ne lopj!
Az embernek a munkával szerzett tulajdonhoz, az életét biztosító anyagi javakhoz való jogát szavatolja ez a parancs.
VIlI. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!
Az emberek közti kapcsolatok legfőbb munkálója az emberi beszéd. E nagy adománnyal nem élhetünk vissza, nem használhatjuk mások kárára. A parancs a nyelvvel elkövethető legnagyobb bűnt is jelzi, s általánosságban is elénk állítja az igaz beszédet, mint Istentől szabott kötelességet.
IX. Felebarátod házastársát ne kívánd!
X. Mások tulajdonát ne kívánd!
Az aláhúzások tőlem származnak. Be kéne ezeket tartani, ha már annyira félnek az itélettől. Persze nem fog menni senkinek, nincs bűntelen ember, maximum az újszülött, ezért is berzenkedek néha az eredendő bűn fogalma miatt …. de ezt majd elrendezi velem Isten …, de azért legalább törekedni kéne az itélettől félőknek a betartásukra. Annál a bizonyos itéletnél Isten a törekvést valószinűleg majd a pozitiv oldalra teszi.