In memoriam …
Van egy wapoldal, amit már rég csináltam. Nem is foglalkozom már vele. De van rajta valami – egy emlék – amit nem szeretnék elvesziteni, ha törlődne a tárhely. Régen irtam, nem is egyszerre …..
Jenőke
Kellene keresni ide egy képet, de nekem csak megfakult fekete-fehér fotóim voltak….meg sohase voltam nagyon fotózó ember. Meg csak egy egyszerű fekete házimacska volt….de nekem „ő” volt a MACSKA.
-=-=-=-
13 éves voltam, mikor apukám hazahozta a kertből a testvérével együtt. Az anyjuk már több, mint egy hete elpusztult, amikor megtalálta őket.
Csontsovány, az éhségtől és az anyai gondoskodás hiányától felpuffadt hasú kis szerencsétlenek voltak, pár hetesek.
Az anyjuk halála óta egy poros-piszkos padláson éltek, csipás, összeragadt szemmel, étlen-szomjan.
-=-=-=-
Összejártam a várost játékbabának való cumisüvegért. Azzal etettük őket heteken keresztül naponta ötször. A szemüket is kezelni kellett. De végül életben maradtak.
-=-=-=-
Aztán lassan megerősödtek, felcseperedtek. Amikor először kiengedtem az udvarra őket, a nyomukban jártam, el ne vesszenek. Bár az elején még a lépcsőn járás is gondokat okozott. Aztán, ahogy bátrabbak lettek, tovább merészkedtek.
-=-=-=-
Emlékszem, amikor először mászott fel a fára, de lejönni nem mert órákon át, csak keservesen nyávogott. Végül nagyapám létráról hozta le.
-=-=-=-
A testvére egy évig élt, belepusztult a szülésbe. Utána kezdett egyre jobban ragaszkodni hozzám.
Kamaszkoromban, mikor üvöltő hangerővel hallgattam a rockzenét, nemhogy menekült volna, hanem odaült a hangfal mellé, hogy velem lehessen.
-=-=-=-
Egy nyári este tizenháromszor tettem le mellőlem az ágyról. Aki aludt már macskával, az tudja, hogy téli éjszakákon nagyon jó ágymelegitő, de 30 fokban? Végül ő győzött, tizennegyedszerre is odabújt mellém. Nagyon nyakas, öntörvényu macska volt.
-=-=-=-
Mindig szerettem olvasni. Ha regényt olvastam, az nem érdekelte. De ha tankönyv volt előttem, feljött az asztalra, kényelmesen elhelyezkedett a nyitott könyvön, hogy semmit sem láttam a tananyagból. Hogy honnan tudta, hogy mikor olvasok muszályból? Ki tudja….
-=-=-=-
Húsz és félévig élt. Egy délután lebénult a fél oldala, nem tudott már járni, háztetőkön mászkálni, még a macska almot se érte el. Egész éjjel egy dobozban feküdt, ott ültem végig mellette. Ott égett abban a nyakas, de kétségbeesett tekintetében a kérdés: miért?? Miért nem tudok mozogni, gazdi-barátom? SEGITS !!!
-=-=-=-
Másnap már csak egyet tehettem a barátomért. Egy fekete nylon szatyorban a saját kezemmel temettem el….
-=-=-=-
Mindig voltak macskáim, még most is van. De őt soha nem felejtem el.
R.I.P.
-=-=-=-
És most már Mancika emlékére is…. 2004.03.26.
-=-=-=-
És Sincó….ő is elment májgyulladásban.
-=-=-=-
És a következő „szerelmemet” a költozés miatt kellett elajándékoznom ezen a nyáron. És azóta se merem megkérdezni, hogy van, él-e még. Mert nagyon szégyenlem magam …. Az ember nem szokta a barátait elajándékozni …. Mert az szemétség, nagyon nagy szemétség ….
Momó
(2005.10.18.)
Azóta is szeretem a macskákat persze. De igazán közel nem engedek egyet sem a lelkemhez. Túl sok volt a veszteség. Túl sok volt a tehetetlen fájdalom. Nem kérek már belőle …
„Az egyetlen valódi okunk a derűlátásra: a macska. Ezt a kis prémes ragadozót semmi más módon nem lehetett volna ezer és ezer éven át hozzánk szelídíteni, mint rendíthetetlen, ellenszolgáltatást nem váró, feltétel nélküli szeretettel. A szépsége abszolút imádatával – a szabadsága, függetlensége teljes tiszteletben tartásával. Ha ez sikerült, az emberiség nem lehet egészen elveszve.”
(Ottlik Géza)