Indulj, Junior … neked is megvan a magad keresztje
Telefonált reggel Junior apja. Hogy kimenne-e vele a kórházba, mert most kell mennie egy vizsgálatra. És most tudja meg a szövettan eredményét …
J: – Miért most szól? Már nem érem el a buszt … Miért nem az este mondta?
S: – Mert erős akar lenni. Erősnek mutatkozni. De most jött rá, hogy nem az. És azt akarja, hogy te légy ott vele …
J: – Már nem érem el a buszt, anya …
S: – Akkor mész taxival. Apád most reggel érezte meg, hogy nem olyan erős már, mint gondolta … és fél.
Csak áttételesen hallottam a telefonbeszélgetést. De még így is megcsapott az a rettegés, amit most az apja érezhet. Ő sem szeretne öregkorára kolonc lenni a gyereke nyakán. Soha nem beszéltünk erről, de tudom. Olyan, mint én. Nyakas. De a nyakasságnak is van egy határa. Most ő áll a határszélen. És semmi mást nem szeretne, minthogy a gyereke ott legyen mellette. Nem a barátnője, nem a testvére. Hanem a gyereke …
Régen te szorultál ránk, Junior. Amikor kicsi voltál. Most már néha fordítva van. Apád is, én is igyekszünk ezt a legminimálisabbra csökkenteni. De néha mégis ez van.
Indulj, Junior … neked is megvan a magad keresztje.