Ismeretlen ismerősök
Ismeretlen ismerősök
Köszönöm, de Ön nagyon fiatal hozzám.
Bocsásson meg, láttam az ismerőseit, akik között több, nálam fiatalabb is van, ebből gondoltam, hogy …
Érdekes gondolatmenet. Érthető és mégsem.
Kik azok az ismerősök valójában …
Olyanok, akikkel az ember valamilyen partnerkapcsolatban volt/van/lesz? Jogos feltevés és mégsem …
Tovább elmélkedik a késői reggeli – vagy mondjuk inkább korai ebédnek? – közben. Nem tudja, hogy mások hogy vannak ezzel az ismerős-dologgal. Valójában persze. Mert sok lapon ott az infó, hogy csak valós személyes ismerősöket … és hogy ez nem a nagy kék közösségi portál, ahol sokan sportot csinálnak az ismerős gyűjtésből …
Én hogy vagyok ezzel, teszi fel magában a kérdést. Mert régen nálam is szerepelt, hogy csak valós ismerősöket … Aztán ezt egyszer törölte. És a sok új regisztráció során elkoptak azok, akiket valóban hús-vér formában ismert. És ezalatt nem biztos, hogy az ágyát érti …
Most csak pár ember, mind fiatalabb nála. És egyikkel sem találkozott sohasem az életben, nem is fog valószínűleg …
Az a másik pár ember, akiket valóban ismer? Már régen nem szerepelnek a listán … Épp a beszélgetésben felvetődött gondolatmenet miatt. Mert ismeri az embereket, hisz magát is ismeri … Csak menne a találgatás, hogy na, vajon ez is megvolt neki meg az is? Vagy mind?
Elfogyott az étel, elfogyott a téma is. Ahogy félretolja az üres tányért, az utolsó gondolata:
Nálam az ismerősök nem azonosak az ágyamban vendégül látottak listájával. A szeretők, pasik, domok, szubok kilétét fedje homály.
karácsony?
lassan minden a karácsonyról szól. még hetekig. ünnep. szeretet. étel, ital. csillogás
ünnep neki még a karácsony?
visszagondol az elmúlt évtizedekre. nem, nem ünnep. veszekedés, viszály. két akarat egymásnak feszülése. én vagyok a férfi. de én vagyok a nő. csak nő vagy.
nem tudta átadni a saját gyerekkora karácsonyi érzéseit, az ünnep meleg, védő fényét a következő nemzedéknek. hibás? igen. de nem tud mit tenni ellene. csak a sajnálat van a szivében. mert mindig azt tette, ami a néhány lehetőségből a legkisebb rossznak tűnt. nem a legjobbnak, mert akkor nem létezett legjobb. csak a legkisebb rossz létezett.
nincs családi fadíszítés, mint gyerekkorában. nincs a fa körülállása kézenfogva, mikor felgyúlnak a fények. csak bemegy sötétedéskor a szobába és egy mozdulatal felkapcsolja az égősort.
ez nem karácsony. csak egy régi rítus maradványa, semmi más
nincs ajándék, nincs ünneplése a szeretetnek, nincs karácsonyi vacsora. a zsíros kenyér ugyanúgy megteszi, mint bármi más estén
felkapcsolja az égősort. aztán leül a székébe, néz maga elé és kezdi látni a gyerekkora Karácsonyait. amikor a kiló banán és kiló narancs is ajándék volt a fa alatt. mert csak sorállással lehetett kapni. ahogy elénekelték az éneket, leültek és kezdték kibontani, falatozni a ritka gyümölcsöket. közösen, elosztva becsülettel
ránéz a gyümölcsös kosárra a polcon. banán, narancs. egyen? minek? nem az az íz már. bármikor ehet. egész évben
és sírni kezd, mert nem tudta átadni azt az érzést a következő nemzedéknek
már évek óta nem ünnepeli azt a karácsonyt, ami a szeretetről szól
veszteség? lehet
de mégsem
mert évek óta ilyenkor mást ünnepel szivében. azt, amit kell. amitől Karácsony a karácsony.
a kétezer éves gyermek születését
Boldog Születésnapot! Megérkezett a Karácsony.
Nincsenek kiegyenlítetlen számlák
Olvastam most itt valahol a kapcsolatfüggőségről.
Elképzelhető, hogy ‘ki lehet nőni’, azaz egy idő után felismerheti az ember, hogy olyanja van, ezért hajtja a vadászösztön egyre csak tovább és tovább.
Én inkább felismerésnek mondanám a kinövés kifejezést. Nem vagyok biztos benne, hogy ez életkorfüggő.
Mindig csak a saját életem tükrét nézve, saját tapasztalataimról beszélhetek, hisz csak azt ismerem, ha egyáltalán lehet ismerni önmagunkat …
Túl sok kapcsolatnak kellett elmúlnia az életemben, amiben mindig a boldogság kék madarát kergettem, persze soha nem sikerült elérnem, mert az a nyomorult madárka úgy döntött, hogy nem szimpatizál velem és mikor már a kezemben éreztem, csapott egyet a szárnyával és messze szállt.
Évtizedekig nem gondoltam, hogy a kereséseim mögött valójában a kapcsolatfüggőség áll. Kellett hozzá valaki, akit szerettem és tiszteltem annyira, hogy amikor szembesített ezzel, legalább egy esélyt adtam annak, hogy elgondolkozok a dolgon … Sokáig tartott, de nem volt hiábavaló. Mert rájöttem, hogy igaza van.
Ekkor szembe kellett azzal is néznem, hogy nem egy másik emberben, nem egy kapcsolatban találom meg a valódi boldogságot. Magamban kell keresnem. Meg kell próbálnom mozgósítani a saját belső erőimet. Mert a boldogságot vagy megteremtem a saját lelkemben, vagy megette a fene.
Most azt mondhatom, hogy talán már nem vagyok kapcsolatfüggő. Ennek is ára volt. Meg kellett tanulnom az egyedüllét, és a magány, igen, a magány értékeit.
Jó érzés kötődni valakihez, akit az ember szeret. De ez – legalábbis nekem – mindig túlzott mértékű szorongással járt: mi van, ha nem vagyok neki elég jó … az önismeret és önbizalom hiány magam előtt görgetett fonala … mi van, ha történik valami, ha elhagy …és mi van, ha egyedül maradok.
Nem a szeretetet utasítottam el. Hanem a túlzott függést és ragaszkodást valakihez, valakikhez, akinek/akiknek néha talán pokollá tettem az életét a majomszeretetemmel.
Az a bizonyos kalitka, amibe Coelho mesealakja bezárta a csodálatos madarat, hogy mindig vele legyen … A madár nem bírta ki a szabadság olyan mértékű elvesztését és elpusztult. A lánynak csak a Halál adta meg a lehetőséget, hogy újra együtt legyen szeretett madarával.
Vajon hány kalitkára próbáltam lakatot tenni életem során? Sokra. Szerencsére az a lakat sosem kattant be teljesen.
Hisz még élek.
De mindenért fizetni kell. Egyedülléttel, néha még magánnyal is.
Az Élet nem hagyja, hogy a számlák kiegyenlítetlenül maradjanak.
párna az asztal
hetek óta
nehéz és duzzadt a melle
tenyerében néha méricskéli
keményebb
izzik a vágytól
mint az öle is
nem kellene pedig
hisz nincs még tavasz
mindjárt karácsony
nem most van ideje a vágynak
mondhatná, hogy
gyere
de nem mondja
mert tudja, hogy nem kapna
semmit abból, amire
vágyik
persze adhatna, hisz adni is jó
de már elege van az adásból
kapni akarna végre
tudja, hogy tőle soha nem fog
semmit kapni
vagy szolga vagy férfi
nem lehet parancsra
nem szabad parancsra
mert a végén elveszne magából az
összes büszkeség
és parancsolná
elvei ellenére
ezt nem lehet parancsra
valaki vagy férfi vagy szolga
sem csókot, sem ölelést
nem lehet parancsra
ha kiírja, talán jobb lesz
hát kiírta magából, mint annyit már
az évek során
nem jobb
szenved a vágytól
karjára hajtja fejét és sír
párna az asztal,
ahol mindig ír
sír, mert tehetetlen
csak szenved a vágytól
párna az asztal,
ahol mindig ír
Varnyu – 2017.12.16.
A békét is tanulni kell
Épp pötyögte be a telefonba a számokat. Nem sok van, hetvenhárom.
Közben bejelzett egy nem fogadott hívás. Nosza, hívjuk vissza. Hisz épp aztán akarta hívni, miután a pötyögést befejezte.
– Van kajád – hallotta a kérdést a vonal másik végén.
– Van itthon mit enni, csinálhatok szendvicset is.
– Hoztam két adag kaját a klubból.
– Mit? – kérdezte felébredt érdeklődéssel.
A vonal másik végén a férfi felsorolta. Hmm .. A tejszines húst rizzsel úgysem magának vette, mert nem szereti az ilyet.
– Gyere és hozd el, majd megeszed te is itt. Együtt ebédelünk legalább.
Úgy is lett. A bableveshez a férfi hozott kenyeret, mert azzal szerette mindig. Jó sok kenyérrel.
Csöndesen megebédeltek egymás mellett. Aztán a nő elmosta az ételhordókat.
– Van kedved zenét hallgatni? – kérdezte a másik, és reménykedve nézte a gépet … A nő tudta, hogy a Youtube-ra gondol.
– Persze hogy van.
Ültek és órákig hallgatták a zenéket …
– Estefelé ébren leszel még – kérdezte a férfi, amikor már indult.
– Ébren.
– Lehet, hogy még beszaladok hozzád egy kicsit.
– Gyere. Holnap főzök levest, ha hazaérsz a temetőből, gyere és egyél. Legalább nem leszel egyedül Karácsony este.
Írás közben számol .. mikor is ismerték meg egymást? Körülbelül harminchét éve. Azt nem számolja, hogy ebből mennyi volt a békés év, mert mindjárt Karácsony. És nincs kedve rossz dolgokra gondolni. Meg kellett öregedniük, hogy mindketten megtanulják a békét.
Hát igen. A békét is tanulni kell.
Közben csendesen szól a kedvenc … Stille Nacht, heilige Nacht …
Felfogás kérdése
A Boszorkány kunyhójában is eltelt a Karácsony. Bevitt egy fenyőágat, tett rá száritott gyümölcskarikákat, színevesztett erdei virágokat … arany, ezüst nincs a kis kunyhóban, így csillogás sem volt a pici fán.
De azért rátett még egy régi szárított patkányfarkat, hogy teljes legyen a boszorkányos összkép.
Napokig örült a békének és nyugalomnak.
Pár nap és még egy ünnep, hisz mindjárt vége lesz az évnek … vajon minek kell meghatározni egy napot … persze tudja, hisz kell a naptárt valahol újrakezdeni … de minek kell ezt a nyakánál fogva rángatott napot ünnepelni … ezt sosem értette …
Hisz minden nap lehet ünnep.
Csak úgy kell felfogni.
Elvont fogalmak
Ez a béka tud elvont és filozófikus is lenni … Mik vannak …
– Teljesen nem is vagyok a hapsid és Te meg teljesen nem vagy a csajom…
– Te béka, ez most hogy jött ide??? Sose mondtam, hogy azok vagyunk egymásnak …
– Pontosan mik vagyunk egymásnak?
– Nem tudom.
– Talán leginkább a hobbid lehetek.
– Persze … Az a hobbim, hogy valaki állandóan az idegeimre megy?
– Akkor miért nem dobsz el? Olyan, mintha nem tudnál kihajítani.
– Kedvellek, Béka.
– Még az is lehet, hogy az életcéljaid közé kerültem.
– Sose foglakoztam olyan elvont fogalmakkal, mint életcél.
– Régóta tart már ez a kapcsolat, talán már el sem akarsz engedni. Neked az a jó, ha bebiztosítod, hogy minél jobban függő legyek irányodban.
– Régóta tart már ez a kapcsolat, talán már el sem akarsz menni …. neked az a jó, ha bebiztositod, hogy minél jobban én is függjek tőled.
– Még az is lehet. Valószínűleg nem kis mértékben ragaszkodsz már hozzám.
– Valószínűleg te is hozzám.
Miért nem dobsz el … Vartyogi néha olyanokat tud mondani, hogy a Boszorkány kérges szivét pillanat alatt összeszorítja valami, amit akár érzelemnek is lehet nevezni … Legszivesebben azt válaszolta volna, hogy szereti. De amilyen öntelt dög tud lenni, képes és félreérti, szerelemnek gondolhatja …
Miért nem dobsz el … Olyan, mintha egy használt dologként beszélne magáról … Affene … mi ment a szemembe, hogy könnyezik – mérgelődik magában a Boszorkány, majd a ruhája redőiből előhúzott ronggyal megtörli a szemét.
Egy Boszorkány sose sírjon. A sírás is elvont fogalom számára …
A „miért ő” kérdése
Miért ő? Mi a legfőbb erénye?
Érdekesek ezek az ember-lények. Mindig a miértek érdeklik őket – összegezte magában a Boszorkány az olvasásban szerzett tapasztalatait.
A válaszok készen vannak. Ez nem a Boszorkány gondolata, de maximálisan egyetért vele. Csak a jó kérdést megtalálni művészet.
Ez nem igazán jó kérdés. Mert a megválaszolásához olyan mélyre kellene az érzelmek világába menni, ahol az ember-lények már szinte járatlanok. És ha le is jutnak, a csodák elmeséléséhez nincsenek szavaik …
Csak érzik a választ.
Vajon mikor mondja ki valami ember-lény az egyetlen értelmes választ: „Csak” …
Hiszen a válaszok készen vannak – mosolyog magában.