Mint egy őrült éjjelilepke,
ki bolyongva száll a tűz felé,
olyan vagyok most …

– Itt vagy, Selbst?
– Itt …. De nem örülök, hogy most kihivtál önmagadból …
– Én sem. Viszont félek. És nem jó egyedül félni. Beszélgetni akarok most veled.
– Mondd. Mitől félsz?
– Meg fogom égetni magam … attól …
– Engem is meg fogsz égetni.
– Tudom. Épp ezért hivtalak. Mert nem akarok egyedül félni.
– Én nem félek. Csak téged foglak sajnálni … Neked jobban fog fájni, mint nekem.
– Néztem most képeket a neten. Hallgatom a zenét. Olvasom a szöveget. Ez most igy sok volt együtt. Legalább a képekre ne kerestem volna rá. Mást sem tett, mint felébresztette a vágyat … De tele vagyok kétségekkel. Nem tudom, hogy mit akarok …
– Dehogynem tudod …
– …
– Ezt nem szoktam érteni. Én vagyok az egyenes beszéded. Légy kedves és ne hatásvadász pontokban kommunikálj velem. Mit akarsz?
– Nem tudom.
– Jó. Akarod vagy nem?
– Akarom.
– Végre legalább ezt képes voltál kinyögni. El fogod tudni viselni a jelenidőt?
– Nem tudom.
– És ennek ellenére akarod?
– Igen. Fáj minden porcikám, Selbst. Sóvárog. Szó szerint fáj a mellem és az ölem. -szomi
– …
– Na wazze, most te hárompontozol?
– Gondolkodom. Helyetted. Mert úgyis azt akarod, hogy én döntsek. Hogy most először enyém legyen a felelősség. Mert eddig mindig te döntöttél. Most döntsek én. És vigyem el én a balhét.
– Igen.
– Na nem. Csak együtt dönthetünk. Engedj be.
– Gyere.

Akarom. Igen. Megőrültem. Tényleg olyan vagyok, mint egy kiéhezett szuka. De nemcsak testileg. Hanem lelkileg is. A rohadt életbe. Igen. Akarom. És azt is tudom, hogy valószinűleg nem vagyok normális.

Szeretném hallani a hangját. És fájok … fáj mindenem.

A poszt irása közben még adatbázis hibám is lett. Azt hittem, hogy elszáll … Épp akkor gondolkoztam, hogy megirjam-e egyáltalán …Vagy hagyjam privátba, hogy csak magam lássam … Hát az adatbázis hiba megszűnt. És a poszt nem szállt el. Akkor nem privát.

Atyám … még egy adabázis hiba. -hixti