Itthon vagyok végre
Most majdnem úgy érzem magam, mint régen, a legelső igazi Varnyublog idején.
Évek óta hiányzott ez az érzés az életemből. Sajgott és fájt nélküle az este. Hiába volt bárhol bármilyen blogom, ezt semmi nem pótolta. Most úgy érzem magam, mintha egy nagyon hosszú, sok évig tartó keserves útról hazaérkeztem volna.
Itthon vagyok.
Mit tud nekem adni ez a blog? Nem igazán tudom megmondani. Nincsenek erre sem szavaim. Csak érzések. 2011 után (vagy 2010? a fene sem tudja már … miket el tud felejteni az ember … nem is hinné … és milyen jó, hogy ez megtörténhet, a sors áldása) itt gyógyultam meg mindenből. És szép sorban mindenkiből Nem kellett hozzá senki, semmi, csak én és az írás
A Varnyublog ÉN vagyok. Minden rezdülésem, minden szikrányi érzésem. És a régibe sem nagyon arról irkáltam, hogy mikor kivel mit csináltam. Hanem azt, hogy mikor mit éreztem, gondoltam.
Csóró Biker Zoli, mindig azt hiányolta, hogy az általa „kunsztok”-nak nevezett dolgaimról nem beszéltem a blogjaimban. Persze, hogy nem. Hisz ahhoz senkinek semmi köze nincs. Az az én magánéletem. Attól mindenki orra fokhagymás. És ha sasszemmel lesi a hozzászólásaimat a világban, még abból sem tud érdemben semmire visszakövetkeztetni. Mert azok a fórumok Eropolison, ahol régen még „mertem” őszintén irni az ex és köztem történt BDSM dolgokról, már mind ki vannak herélve. A saját kezem által. Három fórum. Szép sorban az időben. Egy-egy újabb regisztrációval, amit kizárólag az archiv fórumok miatt csináltam. Friss örömpolgárként szárnyaim alá vettem a korábbi elhagyott fórumokat és sok estémet rááldoztam, hogy a pár ezres hozzászólások közül kiválogassam azokat, amiket én irtam és mind töröljem, mint fórumgazda. És mikor minddel kész voltam, utószor töröltem magam Eropolisról. Azóta sem jártam ott.
Ma előkerestem a raktáromból a kedvenc szmájli sorozatomat. Meg azt a plugint, amivel elvileg egy kóddal is be lehetne tenni. De néhány WP fejlesztéssel ezelőtt azok a szmájlik a kincstáriakhoz képest nagyon kicsik lettek. Úgy már nem mutattak jól. Meg hát nem is úgy szoktam meg az évek során, még a nagy kékségben, a cseten. Ahol talán minden kezdődött …
Most nem kóddal teszem be. Hanem szépen feltöltöm a médiatárba. És onnan illesztem be. Igy már teljesen olyan, mint régen. Az img src csodája
Hajnal kettő. Nincs kedvem még feküdni. Mert hosszú idő után újra a fejemen a füles. És megy a zene. Még nem 100 százalékon. De annak is fog jönni az ideje. Előkerestem azt a válogatást, amit csak cset-zenének hivtam mindig. Az a pár szám ment, ha Caradával szárnyalt az agyunk és számoltuk a pontokat … Nem, nem szomorú vagyok, hanem csak emlékezem és jól érzem magam.
Végre.
A bajok megvannak. De a hozzáállásom már mintha kicsit más lenne. Ez felér egy fél gyógyulással.
Mindenütt jó, de legjobb otthon.
Eddig harmincvalahány százalékon ment. Mármint a zene. De aztán elővettem a Scooter – Friends Turbo-t. És most 75 százalékon van. Haladunk, kérem. Kezd szaladni a vérem. Végre.
Belinkeltem ezt a posztot a Pixire. Mintegy ‘búcsúzásként’. Mert ott már leginkább csak nézője leszek a kenyeret és cirkuszt világának. Abba nincs értelme belefolyni. Megmérgezi a lelket, ha tartósan … Én is olyan vagyok, mint bárki más, egy jottányival sem jobb. És aki korpa közé .. azt óhatatlanul felfalják. Nem akarok senki szájában csak egy lenyelhető falat lenni.
Nem akarok a bennem is meglévő emberi gyarlóság miatt semmi ‘csorda’, értsd csoport, klikk része lenni. Mert aki a csorda mögött megy, az mindig sz…ros füvet eszik.
A blog szlogenje a Facebookon nem véletlen: „VarnyuBlog. A független vélemény helye. Olvasd, oszd meg, ezzel támogatsz. Köszönöm.”
VarnyuBlog a Facebookon: KLIKK IDE