Ilyen jellegű és mélységű „terápiát” le kéne dokumentálni. Hogy az ember többször elolvassa, átgondolja, és a benne lévő információkat használja majd a folytatáshoz.

Nem történt meg. Teljesen szabálytalan. Mint ahogy szabálytalan a mód, a helyzet és az időtartam is. És a „fizetés” módja is. De hol volt ebben valaha is bármilyen szabály? Még a szerepek leosztása is csak esetleges. Mikor hogy … Ahogy valamelyik lélek szüksége kivánta.

Mindig igyekszek rájönni, hogy mi az a pont, ahonnan indul. Mert az egy fontos dolog. Még ha akkor nem is annak tűnik. Legtöbbször közben, vagy csak a vége felé jövök rá. Most kiugrottunk az ablakon.

Szabad akarat … szabadságomban áll megtenni dolgokat. Vagy szabadságomban áll úgy tenni dolgokat, hogy ne okozzak fájdalmat annak, aki a legjobban szeret. Vajon melyik az igazi szabad akarat … Én nem tudom. De ebben az esetben nem is nekem kell tudni. Nem az a dolgom. Nem lelkifröccs adása, és nem is a kioktatás. Csak a lehetséges alternatívák felvázolása. Lehetőleg azt is közösen.

Jegyzőkönyv vége.

Volt Junior életében egy rettenetes nagymama, (nem a sajátja), aki pár éve azt mondta, hogy nem ilyen nőt képzel el az unokájának. Deszkás cipő, lógó nadrág, több számmal nagyobb kockás ing. Néha (direkt) tenyérbe mászó modor.

„Te anya! Ha én ilyen nőt látnék az unokám mellett, lehet, hogy én seprűvel kergetném el.”

Változnak a dolgok …

Pár napja ismét beleszaladt a rettenetes nagymamába. Kissé félve is viszonyult a problémához. Kiderült, hogy a nagymama nem eszik embert … Hmmm … Pedig megismerte, hogy ő az a deszkás csaj … Ezek szerint a fekete koktélruha, a magassarkú szandál, ezüst ékszerek, kontyba tűzött haj, izléses körmök, normális viselkedés más benyomást gyakorol némely nagymamára. Érdekes.

Hogy jön ez a téma az előzőhöz? Talán sehogy, de talán mégis. Ez is egy „terápia” eredménye. De azt nem én csináltam.

Jegyzőkönyv vége.

-mosoly