A magyar nyelv szép. Egy baja van, ha az egyáltalán bajnak nevezhető. Egy-egy mondat néha félreérthető.

Egyszerűbb egyes szám első személyben.

„Vajon kellek-e valakinek”. Nagyon kétértelmű mondat. Az első jelentése csupa-csupa önsajnáltatás. Akkor ezt zárjuk ki. Mit jelenthet még? Hogy lehetne máshogy fogalmazni, hogy ne olyan íze legyen, mintha szánakozást könyörögne magának az ember?

„Vajon tudok-e hódítani? Újra és újra. Mert néha szükségem van erre az érzésre. Szükségem van a hódítás izgalmára.” Igy már kissé mást jelent.

Jobban tetszik ez a jelentés.