Felajánlottam valahol a segítségem … Nem, ez nem jó szó, mert mindenki csak önmaga tud lefogyni. Kell hozzá döntés, kitartás, türelem, és ha az ember néha bűnözik, akkor a lelkiismeretfurdalást nem szabad magunkon hagyni eluralkodni. Mert a csalónapok néha kellenek.

Nem vagyok sem dietetikus, sem tápláskozás-szakértő, se semmi ilyen más. Csak egy egyszerű ember vagyok 61 év fölött, aki gyerekkorától küzdött a túlsúllyal, az állandó vesztes csaták miatt tönkrementek az ízületei, főleg a térdei.

Nem tudok senkinek konkrét tanácsot adni, mert az kóklerség lenne. Én csak azt tudom megosztani, hogy én hogy csináltam. Nekem ez bevált, de az ember szervezete nem kaptafára készül, nem tudom, hogy másnál is beválna-e.

Hogy miben tudok mégis valami kicsi támogatást adni? A probláma megértésében. Hisz azt a saját bőrömön tapasztaltam az évek során.

Nekem az a véleményem, hogy nem fogyókúrának kell nevezni a dolgot, mert maga a szó azt sugallja, hogy a kúrának egyszer vége lesz. Jobban szeretem az életmód változtatást használni. Mert annak olyan folyamatos íze van számomra.

Az ízületi problémákon kívül más súlyos testi betegséget nem igazán okozott nálam az elhízás. Bár én a kamaszkorom óta meglévő magasvérnyomást mindig kifelejtem a listából … Persze, hogy abban is szerepe volt a túlsúlynak. De több évtizede szedem rá a gyógyszert, köszönöm így elvagyok vele. Bár amikor a fene sem tudja, hogy mennyivel voltam 130 kiló fölött, mert ott kezdett errort jelezni a mérleg és azután még híztam pár évig, akkor ugyanazzal a gyógyszeradaggal, amit most is szedek, a legalacsonyabb vérnyomásom 180/120 volt, nem fájt tőle a fejem, megszokta az érrendszerem … sajnos. Most sok-sok kilóval kevesebben 130-135/90 szokott lenni. Tehát mondhatom, hogy köszönöm, véenyomásügyileg jól vagyok.

Én csak a megértésemet, az empátiámat tudom adni, azaz jó szót. Lehet, hogy néha az is nagy segítség.