Miután Balgaváry Malvínia rájött, hogy mint minden törvény UtóPixiában, nem volt kellően kidolgozva a bevezetése előtt és ha használja az egyetemleges tiltás lehetőségét, csak ő szenved vele sérelmet, vett egy nagy levegőt és megszüntette a tiltásait.

Ezután minden visszaállt a régi megszokott kerékvágásba, Kopasz Balambéron keresztülnézett, ha összefutottak a folyosón, nyelt egy nagyot és elszámolt tízig, ha megint látta a zöldséges eladók unott arcát, vagy a nagyáruház pénztárosainak siettető és idegesítő tekintetét. De így legalább normálisan be tudott vásárolni.

Már nem dögös vörös volt, mivel az Optimus szolgáltatásai is csak időlegesek, ugyanaz a kövérkés középkorú nő volt, mint valaha. Balambér meg szintén ugyanaz a két méteres kopasz barom, mint régen.

Egy este épp tévét nézett és kedvenc szórakozását űzte, azaz szidta a műsorkészítőket, a híradók bemondóit és úgy általában az egész világot, amikor csengettek.

Ki a frász ez ilyenkor? – töprengett magában, de azért odacsoszogott az ajtóhoz és kinyitotta. Legnagyobb megdöbbenésére a küszöbön Kopasz Balambér állt, egy szál, félig hervadt vörös rózsával a kezében.

Balambér megköszörülte a torkát és belekezdett.
„Amikor letiltott, kedves Malvínia, akkor döbbentem rá, hogy valami nagyon fontos hiányzik az életemből. A magácska lefitymáló tekintete, amit szinte minden nap látok. Üres lett az életem. Én egyedül élek, kegyed is. Mi lenne, ha összebútoroznánk?

Malvínia se köpni, se nyelni nem tudott. Majd miután a sokk hatása kissé csökkent és visszanyerte a hangját, ezt mondta:

„Adjunk egy esélyt magunknak, Balambér. Jobban már úgyse utálhatom magát.”

Hogy boldogan éltek-e, míg meg nem haltak? Majd kiderül …