juszt se
a józan ész azt sugallja, hogy átmenetileg abba kéne hagynom a takarító jellegű blogolvasást.
éber állapotban nem visel meg. de a tegnap délutáni-kora esti alvásban azt éreztem, hogy folyik az orrom. megtöröltem. gyanús volt az állaga. feloltottam a kisvillanyt. és lám, milyen jól tettem, mert véres volt az ujjam.
felültem és akkora csöppekben csöpögött a vér az orromból, hogy csak na. igyekztem nem megíjedni, mert az nem használ semmit. négy kocka papírtörlő volt a kezem ügyében, no az mind telement vérrel. a pulóverem eleje úgy néz ki, mintha megszúrtak volna …
ahogy felemeltem a fejem, éreztem, hogy folyik hátra a torkomba. na akkor ismét lehajtottam, mert vért nyelni, majd vért hányni nem jó szórakozás a gyomornak. nem a saját véremmel kell táplálkoznom. a maradék negyed kocka törlővel vadul kezdtem betömni az orrom. (van már gyakorlatom benne.) szerencsére a vér csak csöpögött, nem spriccelt – olyanom is volt egyszer, biza! -, mert az artériás orrvérzés lenne és abban el lehet vérezni, ha az ember kurva gyorsan nem hív mentőt.
Isten megkimélt tőle és fel is ébresztett az orrvérzésre.
nem volt magas a vérnyomásom. csak úgy megpattant egy vastag véna nagyon fenn mélyen az orromban. hat órát volt betömve az orrom. utána hajnalig ébren voltam … megmondom őszintén, kicsit féltem újra lefeküdni. de aztán azt mondtam Istennek, hogy legyen meg a Te akaratod. ha azt akarja, hogy ebben purcanjak ki, akkor úgysem használ a félelem és a nem lefekvés.
ma dél körül egy olyan rémálomra ébredtem fel, ami szinte veri az összes eddigi rossz álmomat. benne volt az apám, majd átlényegült a gyerek apjává, el kellett adnom a házamat és beszorultunk egy kis lakásba. majd azt is el kellett adnom és már nem tudtam, hogy mi lesz velünk… közben jött a kiút keresése a szülővárosom egyik részéből, amit ma is úgy ismerek, mint a tenyeremet.
persze, hogy nem találtam ki, mert minden folyamatosan változott körülöttem. és a városközpont helyett egyre inkább a szélére kerültem. egy olyan járműben, mondjuk autónak, ami kétéltű volt, mert itt-ott víztenger volt körülöttünk. nekem kellett vezetnem, noha nem értek hozzá. de mögöttem családtagok ültek. és muszáj lett volna megtalálnom a kiutat, mert felelőséggel tartoztam értük.
ha ilyen hülyeségeket álmodom, mert ez az állandóan változó városkép elég gyakran előjön, akkor már tudom, hogy mit kell csinálnom. ki kell mondanom magamban, hogy ez csak álom és fel kell ébrednem a valóságba. mindig szokott sikerülni. de most valamiért nem akartam ezt a megoldást. az álomban akartam túl lenni a nehézségeken. vártam valami segítséget.
az volt a szerencsém, hogy a vizelési inger ténylegesen felébresztett, különben még mindig ott kínlódnék a kétéltűvel és nem találnám a kiutat …
volt egy pasi is. nem konkrét személy az életemből, hanem néhányból összegyúrva. az ébredés előtt átvette tőlem a vezetést …
hát ez aztán elég tanulságos álom volt minden részletét tekintve … 🙂
nem fogom abbahagyni a blog takarítását. juszt se. ki kell bírnom.