két kamrám is van. nem spájz, hanem kam(a)ra.

évtizedekig tömtem beléjük minden jót, értsd a pénzem, hogy egy darab fizetésért dolgozzak.
az egyik kamrát idén még megtömtem – nem is tudom, hogy miért voltam olyan marha … -, de a másik már éhen maradt. az én részem kong az ürességtől.
először a másikat csak szüneteltetni akartam. felhívtam a kamrai tisztségviselőt, akitől megtudtam, hogy még a szüneteltetésnek is van díja …. no akkor nem szüneteltetünk. nem adom meg nekik, amit szeretnének és majd szépen idővel kizárnak. ennél nagyobb bajom soha ne legyen.

épp ma jött egy emil tőlük, hogy nem tettem eleget a fizetési kötelezettségemnek. és hogy ejnyebejnye. adjak pénz, mert különben. ment a levél a kukába.

az első kamrával is ez lesz jövőre.

kár volt beléjük invesztálni egy forintot is … de amíg dolgoztam, kötelező volt.
hát most már csináljanak azt, amit akarnak.
amit a legnagyobb pofátlanságnak tartok az első kamrával kapcsolatban, az az, hogy tagdíjmentesség csak a hetven év fölötti tagot illeti meg. nem veszik figyelembe, hogy valaki már idős kori nyugdíjas, de még azt sem, ha valaki megrokkant. persze talán könyöröghetnék némi méltányosságért, de nem fogok. mert akkor megint küldhetnék egy csomó határozatot, ami a rokkantságról szól, meg hasonlókat. nekem nincs szkennerem, se fénymásolóm, és még a postaköltséget is sajnálom az ilyenre.

zárjon ki mindkettő és hagyjanak már békén végre.