Olvastam most egy blogot, amit egy nő ir, aki már nem tizenéves, gyereke, férje van. De rájött, hogy nem boldog az élete és most váltani szeretne. De egyenlőre nem mert még. Fél. Ami meg is érthető. Egy kommentben irta, hogy megkapta már, hogy ez csak kapuzárási pánik.

Ezt irtam neki:

„Kapuzárási pánik…. elég buta gondolat. Miért lenne az kapuzárás, ha az ember végre boldog szeretne lenni??? Az nem kapuzárás, hanem épp egy ujabb kapu kinyitása! Nem csak egy kaput ad nekünk az élet. Csak sokan félnek észrevenni. És még kevesebben merik kinyitni az ujabb ajtót …”

Azért hoztam fel ezt a témát egy külön blog bejegyzésben, mert olvasgatva a blogokat, úgy tűnik, hogy ez nemcsak egy nő problémája itt. Váltani, már nem huszonévesen, egy kialakitott egzisztenciával, felrúgni mindent egy új kapcsolat kedvéért.

Amit irtam a kommentben, azt nagyon komolyan gondolom. És nemcsak vizet prédikálok. Én ezt megtettem már életemben. És nem is egyszer.

Két éve, 49 évesen is megtettem. És nem bántam meg. Tudom, hogy van benne kockázat. Nem is kevés. Egyszer megtettem már, de az nem jött be. Összesen másfél évet éltünk együtt. De ez a negativ tapasztalat sem akadályozott meg abban, hogy boldog akarjak végre lenni úgy igazán. Három házasság után is volt bátorságom egy új kapcsolatra. És ennek semmi köze nincs az úgynevezett kapuzárási pánikhoz. Már tudom, hogy egy új kapcsolat megkötése nem kor függvénye, hanem csak bátorság és némi vállalkozószellem kell hozzá. És az a vágy, hogy szeretve akarok élni boldogan. És szeretni akarok valakit anélkül, hogy visszadobná a szivemet, a neki adott érzéseimet, anélkül, hogy semmibe venne és megalázna. Mert ezt már megkaptam a korábbi kapcsolataimban.

Én megtaláltam ezt a Férfit.

És mindenkinek, aki – meghajolva a közvélekedés előtt – beletemette magát a régi rosszba, azt kivánom, hogy ő is találja meg.

Azt gondolom, sokszor csak elhatározás kérdése … Mert lehetőség mindig van. Kapuk mindig lesznek. Csak szem kell a látáshoz és bátor kéz a kinyitáshoz.