katt a bioba
pár napja csináltam egy instát. nem mintha különösebben bármit is meg akarnék osztani az életemről, de követni szerettem volna Cylát, Kajdi Csabát.
a korábbi insta sztorijait a youtube-on néztem, amíg ki nem derült, hogy az egy jószándékú, de partizán csatora, más tölti fel az előző napi insta sztorikat. és Cylának ez nem tetszett. mert az az elve, hogy ezek 24 óráig legyenek láthatók.
nem örültem neki és kicsit keserű is lett a szám, de ez elmúlt. az ő sztorija, hadd rendelkezzen már felette, ahogy akar.
de nem akartam ezekről lemaradni, így össze kellett hoznom egy insta fiókot, ami okoskütyü hiányában azért nem olyan egyszerű. végül sikerült, többedik próbálkozásra, mert az insta nem igazán PC barát.
ezután jött a Google kutatás, hogy lehetne mégis legalább egy képet megosztanom, mert PC-vel simán nem lehet, nincs olyan opció.
végül találtam egy áthidaló megoldást, ami nálam is működik. egy segédprogram, az exéjét persze telepítés előtt szálára szedettem Ivánnal, mert mi van, ha. tisztának találta és biztonságosnak.
annak a használatát is tanulnom kellett, mert a felület okostelefonként viselkedik, nekem abban semmi érdemi tapasztalatom nem volt.
feltöltöttem pár képet, nincs is vele több célom. maximum néhány ember követése.
ma elővettem a nagymellényemet, átneveztem én is officiálra. most ülök, nézem, és röhögök magamon. bár nem kellene, mert valóban officiálnak tartom magam.
a katt a bioban semmi más, mint ide egy blickfangos cím, hisz hiába kattint rá bárki, ott nincs semmi
hogy lesz-e bármi hasznom ebből a fiókból, az majd kiderül. ha semmi, egy idő után úgyis megunom, és menni fog a levesbe. bár Kajdi Cyla miatt kicsit sajnálnám.
na taka.