Kedvenc lerágott csontom
… a többes szex. Irtam már erről itt ebben a blogban is (most ki nem fogom keresni az archivumból, de tudom, hogy irtam ….)
Ma „kedvenc” szexvárosomat, Eropolist is megörvendezettem egy erről szóló blogbejegyzéssel Ime:
Jóvátehetetlenül …
… konzervativ vagyok.
Olvasgattam most itt a fórumokat, ahol a többes szexről, mások előtti szexről volt szó. Persze, meg tudom érteni, hogy valakiben lehet ilyen igény. (Megérteni? Atyám … még ekkorát régen hauzdtam ….) Igen, az agyammal persze, hogy megértem. És talán már el sem itélem (na ez a második hazugság …).
Az érzelmeimmel NEM értem. És elfogadni sem tudom. Sajnálom. Valószinűleg ehhez kevés bennem a tolerancia. Örülök, hogy nem vagyok már biró … nem kell olyan kurva toleránsnak lennem mindennel és mindenkivel szemben. Egy idő után az is borzasztóan terhes …. annak, aki alapvetően szereti az egyenes beszédet.
Próbáltam a többes szexről itt régen kérdezgetni és a valódi lelki mozgatórugóit megérteni. Kaptam értelmes válaszokat. Boztos bennem van a hiba, hogy az érzelmeimig nem jutott el a válaszok elfogadása….
Számomra ez megcsalás. Akkor is, ha mindkét fél élvezi. Akkor is, ha a pár együttes elhatározása és cselekedete. És nem tudom elhinni, hogy mégis szeretik igazán egymást. Vagy legalábbis nem tudom elképzelni.
Monogám vagyok, asszem gyógyithatatlanul. Engem az nem villanyozna fel, ha a párom más nőt kúrna előttem. Olyannyira nem, hogy élvezet és izgalom helyett egy féltéglát keresnék, amivel első indulatomban kivégzem.
Vagy az enyém, vagy másé. Azt meg tudom érteni, hogy egy szerelemnek vége szakad, elmúlhat a szeretet is. Azt is meg tudom érteni, ha valaki ilyenkor mást keres és vált. A világon semmi sem örökkévaló, botorság lenne ebben reménykedni – tisztelet a kivételnek.
De a párhuzamos dolgokat nem tudom elviselni. Ha nem kell, vagy nem kellek már, mondjuk meg egyenesben. És mindenki menjen tovább egy másik úton. De ne keféljen félre ….
Ezért nem tudom elfogadni a BDSM-ben a használtatás fogalmát sem. Ha egy Dom odaadja a szubját egy kósza numerára – mert máshogy nem tudom mondani ezt a dolgot – egy másik pasinak, annak az én szememben nincs becsülete. Mert a BDSM ugyanolyan párkapcsolat, mint más. Az alapjának a kölcsönös szeretetnek kell lennie. És némi kölcsönös önzőségnek is. Ami az enyém, az az enyém. Nem másé.
Ezért olvasom néha sajnálkozva blogokon, itt-ott szegény szub lelkű nők irásait arról, hogy az uruk kedvéért még azt is, hogy más pasival legyenek …. Az ilyen az nem dom. Hanem egy szar, értéktelen himneműnek született féreg.
Az én szememben.
De hát ez csak magánvélemény 🙂
PS: kiváncsi vagyok, hogy ebben a nagy ál-modern gondolkodásmódban, ami most a világban van, egyetért-e velem valaki. Illetve fel meri-e vállalni nyilvánosan 😀 Mert még az is két különböző dolog ….
Kiváncsi leszek, hogy válaszol-e rá valaki. És arra is, hogy kinek mi lesz a véleménye. Lehet, hogy majd pár ember bántásnak fogja fel. Pedig tényleg nem annak szántam. Nem itélem el a többes szex kedvelőit. Csak nem értem. Valószinű, hogy ez az én hibám.
Vagy nem ….
Vagy van valami igen komoly oka a lelkemben, hogy ez engem miért taszit ennyire …. Asszem, a Gyerek apja igen jó munkát végzett fiatalkoromban. Túl sokat csalt. Engem. Lehet, hogy ez az egyik oka. A másik oka valószinűleg a sajátos és kissé eklektikus vallási hitemben gyökerezik …