Az embernek két lábbal kell állnia a földön. Ha nem úgy teszi, akkor könnyen megbillen az egyensúlya.

Hol is a másik lábam?

Mostanában elért egy ritka betegség. Unatkozom. Nem köt le igazából sem a biróskodás, sem az idő fölösleges elbaszása idióta közösségi portálokon. A zenét meg tényleg lehet néha háttérzeneként is hallgatni, nem muszáj mindig teljes mellbedobással. Unja magát az agyam. Kellene keresni valami épkézláb szórakozást, ami a nettel is kapcsolatban van azért.

Hol is van egy újabb kihivás?

Igaza volt annak a hirnek, amit valamelyik nap a Csiga talált:
Van benne egy mondat például:

„Egyszerűen nincs szükségem arra, hogy folyamatosan más emberek csecsemőiről szóló státuszfrissítéseket olvassak. Tudom hogyan néznek ki a kisgyerekek, és bár lehet azt hiszed, hogy amit a te fiad vagy lányod tett, az a legcukibb dolog a világon – de engem abszolút nem érdekel”

Több más mondattal együtt ennek is kurvára igaza van. És most lehet majd esetleg engem is megkövezni. Mert én kiteszem a blogposztjaim cimét a Facebookra (ki sem kell tennem, mert automatán megy), de az csak a cim. Ha valaki nem akarja, nem kell a posztot olvasnia. De ezek a fényképek … hát ebben a cikk szerzőjével egyetértek.

Lehet, hogy az lenne a megoldás, ha törölném azt a nyűves frászbúk profilom …

Hol is van egy kis tolerancia most bennem???

Csak meg kéne főzni azt a sárgaborsót azzal a bacon szalonnával.

Hol is van egy kis energia bennem?

Kellemesen kesernyés és cinikus poszt lett. Hmmm … Főzés közben keritenem kellene valami olvasnivalót. Például Kishont Ferencet vagy Gerald Durrellt.

Hol is van egy pár gramm humorérzék bennem?

Hát az most messze … Mert más olvasnivalót találtam. Rejtő Jenő: Csontbrigád. Kamaszkoromban szinte az összes könyvét végigolvastam. És végignevettem.

Érdekes, hogy ezen a könyvön csak sirni tudtam …

„Ezért úgy is nevezték egyesek az erődöt, hogy Coin de l’Enfer. A Pokol Sarka…

Aki itt élt, az bűnhődött. Fegyőrtől a parancsnokkapitányig ide csak megtorlásképpen vezényelték a katonát szolgálattételre.

Ezért itt mindenki mindenkit gyűlöl.

Az őrök gyűlölik a rabokat és egymást, a rabok gyűlölnek mindent és mindenkit. Az altiszteket általában csak az a beteges vágy fűti, hogy kínt okozzanak, amelyhez képest viszonylag jobbnak érezhetik szörnyű sorsukat. A tisztek lélektelenül rágódnak letört egzisztenciájuk képzelt lehetőségein, és közömbösek mindennel szemben.

Ezek még önmagukat is gyűlölik.”