kérlek …
Szeretnék Neked megfelelni, de mostanában úgy érzem, hogy egyáltalán nem tudok. Nem tudom, hogy mit rontok el. Csak azt érzem, hogy tehetetlen vagyok, semmi nem sikerül. Elkeseritő. Értéktelennek érzem magam.
És erre valószinűleg úgyis az lesz a válasz – ha olvasod – hogy ne Neked akarjak megfelelni …
De nekem Te vagy a fontos. És nem önmagam. Biztos nem érted, biztos, hülyén próbálom elmondani … még ebben is én vagyok a tehetetlen …
Pedig mennyire szeretlek. És mégis azt érzem, hogy még ez sem elég … Hát mit tegyek még, kérlek, mondd meg nekem! Ne hagyj ebben a bizonytalanságban, mert teljesen felőröl már. Állandóan csak jár az agyam, de nem jutok sehová. Egy nyomorult mókuskerékben érzem magam, próbálnék jobb lenni, normálisabb, hogy kikerüljek belőle, de Nélküled nem megy. Add a kezed, segits.
Mindenhol fekete árnyakat látok magam körül, vérző testek és lelkek a szemem előtt … én vagyok az, én vérzek. És nagyon fáj.
“AKI FÉLT A SZELLEMEKTŐL
Juan Zhu Liangnak nemcsak az esze forgott nehezen, de a bátorsága is hamar inába szállt.
Egy holdfényes éjszakán az úton sétálva megpillantotta maga előtt saját árnyékát “Ez valami szellem, aki itt lapul a sötétben” – gondolta. Felpillantott, és hajszálat látott elszállni a szeme előtt.
“Ó! Most meg felállt!” – gondolta. Annyira megijedt, hogy sarkon fordult egyre gyorsabb léptekkel indult visszafelé, végül rohant már.
Amint a házához ért, holtan esett össze.
Xun Zi”
Mostanában úgy érzem, hogy egyszer a saját félelmem, a saját szellemeim fognak megölni engem. És egyedül nem tudom elkergetni őket…
Csak Veled. Segits nekem, Szerelmem!
“Tatiosz:
TartalékokMindenböl kettőt tartsunk kéznél, ami az élethez kell. Ekkor az életünk is kétszer annyit ér. Két mosolyunk, két kedves szavunk legyen egy helyett; megkettőzött szeretet, türelem, jóindulat az élet mindennapos kellékei. A jóból, a kellemesből tartalékunk legyen, hisz kétszeresen kell azt osztogatnunk. A természet bölcsen gondolkodott az egyröl: meg egyet ren- delt melléje, hogy törékenységétől megóvja. A férfihez nőt, a nőhöz férfit. Az emberhez embert. A szeretethez szeretetet.
Mindenből kettőnk legyen. Így ha apadna a szeretet, fogyna a türelem, csappanna a jóindulat, ott a tartalék a kezünk ügyében. Tudjuk, bogy hol keressük őket, és boldogságunk is megduplázódik.”
Kérlek, legyél Te nekem önmagamhoz a tartalék … mert most nagyon elfogytam …