Megcsináltam a blogot. Minden olyan posztot áthoztam, aminek a múltamban köze volt a BDSM-hez. Hétszázvalahány. 3500 poszt viszont maradt ott, ahol van. Azokban nincs ilyen téma, vagy nem számottevő. Azok egy valódi napló részei. Azaz magán dolgok. Ahhoz már nincs köze a világnak.

Nagyon sok poszt azokból szól valakiről, vagy valakinek, iilezve idézi kettőnk hosszú beszélgetéseit, amelyeket előbb MSN-en, majd Skype-on folytattunk, naponta sok órát. És a legtöbbjét mentettem. Mert fontos volt számomra mind a beszélgetés, mind az ember. Közel hét évig volt szinte mindennapi része az életemnek. Bár személyesen soha nem találkoztunk. A lelkem egy darabja volt. Valahol most is az. Nem adtam fel a reményt, hogy egyszer még újra összetalálkozunk a virtualitásban. Senki nem volt, aki előtt olyan csupasszá tettem a lelkem, mint ő.

Elvileg megvan neki a telószámom is. Nekem megvan az övé. De sosem voltunk olyan telefonálós fajták egymással. A mi világunk a net volt. Előttünk egy-egy gép, közöttünk a netkábel, amin sokszor összeért az agyunk, a lelkünk. És ha akar, tudja, hogy a neten hol érhet el. A Pixin.

Ha most összefutnánk, csak annyit mondanék, hogy a hallgatásom oka az volt, hogy beteg voltam és nem akartam panaszkodni neki. Majd megkérdezném, hogy ő hogy van.

Néha még várni foglak, Kölyök.

A jobb oldalsávban most a kategóriák vannak, segiteni a navigációt. Ha valakit például a Boszorkánymesék érdekel, csak rákattint és kiadja az összes posztot, amit abba a kategóriába soroltam. És most már kitehetem az archivumot is.

Éjjel kettő van. Kicsit kinyitottam az ablakot. Csicseregnek a madarak Az Élet szép. Ezt már nagyon régen tudtam ilyen őszintén leirni.