Most valamit várok … Valami konkrét, kézzelfogható és időben belátható, tervezhető terminusban elkövetkező dolgot …

És közben eszembe jut a mesebeli kiráylány, naphosszat, időtlen időkig üldögélve a vártoronyban, vágyó szívvel kinézve a keskeny, lőrésszerű ablakon … aki várja a mesebeli királyfit azon a bizonyos fehér lovon … egyre inkább reményt vesztve … Az idő múlásával haja is lassan fehérré válik. Majd egy szép napsütéses reggel rádöbben, hogy nem volt kire-mire várnia. De közben elpocsékolta az egész életét … Könnyei lassan lecsordulnak valaha volt szép arcán … a hiábavaló várakozás és csalódás könnyei.

Ekkor döbben rá, hogy egész élete hiábavalóság volt. Közben levonja a keserű tanulságot: egész életében ostoba volt.

Nem kellett volna hinnie az ostoba régi tündérmesékben. Ha már mindenképp mesét akart … hát vannak ennél praktikusabb mesék is:

Tanmese ostoba királylányoknak

Királylány sétál a kertben. A tóból hopp, ki egy béka, és így szól:
– Szépséges királylány! Szánj meg engem, a szegény elvarázsoltat! Gyere, csókolj meg, és én daliás királyfivá változom vissza! Akkor összeházasodunk, te beköltözöl hozzám és drága királyné anyámhoz a palotámba, lesznek majd szép gyermekeink, akiknek gondját viselheted, és örökké együtt fogunk élni!
…
Este a királylány élvezettel rágcsálja a húst a békacombról, és azt mormogja a fogai között:
– Tudod, béka, én ezt kurvára nem így gondoltam…

Nem is rossz ötlet, töpreng, miközben lassan lépdel lefelé a toronyszoba csigalépcsőjén, egyenesen a kerti tó felé tartva … Holnap békacombot akarok ebédre -lol És a tópart híres arról, hogy tele van pofátlan békákkal -fet