Nem virtuális harakirit csináltam.

Olyan ez, mint egy tavaszi szekrénypakolás. Az ember átvariálja a polcok tartalmát, a vastagabb téli holmikat a polcok hátsó részére teszi, előre kerülnek lassan a könnyedebb, tavaszi holmik. Hiszen tavasz van. Kinn pillanatok alatt elolvad az a kis maradék hó is, amely szürke kupacban csúfoskodik itt-ott kertekben, betonon, zavarva a szépet, a harmóniát, a csodálatos és mindent megújító tavasz gyönyörű szirombontását -mosoly

Ezenkivül megmérettetés is. Önmagam próba elé állitása. Ebből a blogból egy este eltűnt és látszólag az enyészeté lett közel ezer poszt. Azaz a tartalom. Mármint a keresőrendszerek értelmezése szerint. A blog jelenleg számukra értéktelenné vált.

„Nincs öregebb annál, mint akiben kihunyt a lelkesedés lángja.”

„Kimentem a vadonba, mert tudatosan akartam élni. Maradéktalanul ki akartam szívni az élet velejét. Elpuszítani mindazt, ami nem volt Élet, Hogy ne a halálom óráján döbbenjek rá, hogy nem éltem.”

Henry David Thoreau

Hát asszem, én még nem vagyok öreg. És az élet számomra az utóbbi másfél évben olyan, mint egy édes narancs. Az utolsó cseppig minden jót magamévá teszek belőle … Nincs annál jobb, mint végre élvezni azt, hogy Élek.