Másnap este ott állt a nő ajtajánál. És nem tudta, hogy mit tegyen. Csöngessen vagy sem. Legyen valami folytatás vagy ne. Órájára nézett. Még öt perce van eldönteni. Veszít vagy sem. Nyer vagy nem.
Nézte az órát, ahogy telnek a percek. Döntött. És csengetett.

* *

Reggel elgémberedett tagokkal ült be az autóba. A csuklóján nyomott hagyott a bilincs, dörzsölgette a fájó részeket.
Az éjszaka nagy részét egy ágylábhoz bilincselve töltötte.

Kígyószem? Inkább kígyószemű döghalál. Soha még ilyen megalázásban nem volt része.

* *

A kávéfőzés után ültek és kortyolgatták a fekete, gőzölgő italt. A nő, azonkívül, hogy fogadta a köszönését, behívta és elmondta, hol találja a kávézás kellékeit, egy szót sem szólt. Most is ül és nézi azokkal a babonázó kígyószemekkel.

– Eljött. Tehét akar a szolgám lenni. – nem kérdés volt, hanem kijelentés.

Szolga? Őrült ez a nő? Vagy ő is, mint a legtöbb nőnemű lény a munkahelyén, a bőre alá engedte annak az őrült könyvnek, – egy domináról szól, hallotta elégszer az irodában a csajokat róla beszélni – az agyzsibbasztó csápjait?

Fel kell állnia és elmenni. Az lesz a legokosabb. De a bűvölő tekintet ereje miatt csak ennyit tudott mondani:

– Igen.