Kinevetik, elítélik, büntetik vagy kezelik

2008.02.27.

A tudományos kutatások azt mutatják, az emberi szexuális viselkedés nem mindig, söt a legtöbbször nem illik bele a vallások vagy a társadalom által normálisnak nevezett keretek közé. A köznyelv ezeket a megnyilvánulásokat nevezi szexuális perverziónak.

A perverzió kifejezés manapság már nemigen használatos. Az angolban a to pervert ige annyit tesz, mint kifordítani, rossz felé irányítani, félrevezetni, a perverzió szót pedig a köznapi használat során morális értelemben alkalmazzuk annak jelölésére, amikor valaki olyan irányba téved, ami nem helyes, elítélendö, szégyellnivaló. Lélektani értelemben azonban perverzió inkább az, ami a személyt valódi pszichológiai céljától eltéríti. Vegyük, mondjuk, az alkoholizmust. Az alkoholista azért iszik, hogy elkerülje
a fájdalmat, ne kelljen szembenéznie problémáival, és felelösséget vállalnia az életéért. Az iszákosságot is perverziónak lehet tehát nevezni, mert az alkohol eltéríti a személyt életfeladatától, és egy illuzórikus jól-léti állapotba ringatja. A perverzió lényege ezek szerint a céltévesztés. Eltéríti a személyt szenvedésének valódi okától, s ezzel a potenciális gyógyulástól is, mert a fájdalmas lelki munkát egy látszólag élvezetet nyújtó, de hosszú távon zsákutcának bizonyuló tevékenységgel váltja fel.

Hétköznapi tévelygések

Egyikünk egyik szeretötöl a másikhoz rohan, mint a víz felszínén pattogó kö, így próbálja elnyomni egzisztenciális bizonytalanságát és fájdalmát. Donjuanizmusnak nevezi a pszichológiai szakirodalom, ha valaki nem tud elkötelezödni egy társ mellett sem, hanem különbözö partnerek karjaiban véli megtalálni boldogságát, vagy inkább menekül boldogtalansága elöl. Másikunk evési rendellenességtöl szenved, esetleg implantátumokkal vagy body buildinggel igyekszik kielégíteni a másik nem vélt vagy valós elvárásait a szexuálisan kívánatos emberi testtel kapcsolatosan. Adódik a kérdés: mikor teszünk életünkben bármi olyat, ami saját fejlödésünket és jól-létünket szolgálja? Mikor nem térünk el saját pszichológiai szükségleteinktöl, mikor nem viselkedünk tehát perverz módon? Mit jelent, mondjuk, ha valaki elviseli egy abuzív férj agresszív cselekedeteit, mondván, szereti öt? Az nem perverzió?
Ha belenézünk a pszichológusok és pszichiáterek Bibliájába, a mentális zavarok diagnosztikai kézikönyvébe (DSM), azt találjuk, hogy csak a hipoaktív szexuális vágyat sorolták be a szexuális zavarok közé, a hiperaktívat viszont nem. A „nem elég” ezek szerint rossz, „túl sok” viszont a szexben nem létezik? Ez így, persze, nem igaz, hiszen csak arról van szó, hogy a „túl sok”-at szexuális függöségnek nevezik, és a szenvedélybetegségek közé sorolják. Hogy miért gond, ha valaki szexalkoholista? Mert idövel mindenki szexuális tárggyá válik számára, és nem veszi észre viselkedésének romboló hatásait. Ma azt mondjuk, a szexuális életstílus egyéni választás és felelösség kérdése. A szexben mindent szabad, amíg a felek szabad akaratából jön létre az aktus, és senki nem sérül lelkileg. Minél több korlát döl le két ember között, annál nagyobb lesz köztük az intimitás, ezért ami száz éve még perverziónak számított, mára a szexuális kultúra szerves része lett. (Woody Allen szerint a szex csak akkor mocskos, ha igazán jól csinálják…)

Nem mind büntett

A pszichológiában parafíliának neveznek minden olyan szexuális vágyat, amelynek tárgya a társadalomban nem szokványos. A közösségek hagyományosan ezeket az aktivitásokat nevezik perverziónak vagy szexuális devianciának, és társadalomról társadalomra változik, mi minösül annak. Bizonyos kategóriák, mint a pedofília büntetöjogi cselekmények is egyben, némely vallás pedig mindegyiket bünnek minösíti, miközben a társadalom egyes típusokat ártalmatlannak címkéz.
A homoszexualitást a DSM-I és a DSM-II még parafíliának diagnosztizálta, de a pszichiáterek attitüdje idöközben megváltozott, és már nem tekintik szexuális és nemi identitászavarnak, ha valaki a saját neméhez vonzódik. Ma az exhibicionizmus (szexuális magamutogatás), a fétisizmus (tárgyak által kiváltott szexuális vágy), a frottörizmus (dörzsölödéstöl támadt szexuális vágy), a pedofília (gyerekek iránt érzett nemi vonzalom), a szexuális mazochizmus és szadizmus (közös elnevezésük az algolagnia) és a voyeurizmus (mások meglesése által kiváltott szexuális inger) tartozik a mentális zavarnak diagnosztizált szexuális devianciák közé.

Kriminális perverziók

A kriminális parafíliák csoportjába tartozik a biasztofília (nemi eröszak), a már emlegetett frottörizmus, a kéjgyilkosság, a nekrofília (holttestek iránt érzett szexuális vonzalom), nekrozoofília (halott állatok által keltett nemi izgalom), a pedofília, a telefon szkatológia (szexuális izgalom obszcén telefonhívások által), és a zoofília (állatok iránt érzett szexuális vonzalom). Külön neve van annak, ha valaki az amputáltakhoz vonzódik (akrotomofília), ha szobrok és próbababák izgatják fel (agalmatofília), ha azt szereti, ha a partnerének be van kötve a szeme (amarofília), vagy ha az övétöl eltérö magasságú (anasztemafília), de vonzódhat valaki fákhoz (dendrofília), szoptatós anyákhoz (galaktofília), idös emberekhez (gerontofília) és a jó ég tudja még, kihez és mihez. Mint látjuk, a felsorolt kategóriák többsége a magánügy tipikus esete. Van közöm hozzá, ha a szomszédomat a nála magasabb pasik izgatják fel? Nincs közöm. Patologikus? Nem hinném. Ezzel az erövel mindannyian betegek vagyunk. Fogadjuk el, hogy az embereket a világon minden felizgathatja. A vallások némelyike a homoszexualitást, mint az emberi szexualitásnak az isteni tervtöl és a vallási törvényektöl való eltérését magyarázza, de talán eljön az idö, hogy egy melegre sem fogunk másképp nézni, mint arra, aki azt szereti, ha a partnere magasabb nála.

Az akaratnak nincs ereje

A parafília elnevezés azt a célt szolgálja, hogy neutralizálja az értékítélettel telített, pejoratív perverzió kifejezést. A parafília mindössze annyit tesz, hogy valakit olyan szituációk izgatnak fel, amelyek szokatlanok, nem gyakoriak. Bár kétségtelen, hogy egy parafília megléte nagyban leszükíti a személy szexuális repertoárját, s ezért nem szerencsés; de ha az illetö megtalálja a hozzá illö, hasonló irányultságú és önkéntes párját, s ö maga nem érzi úgy, hogy életminöségét, a világban való sikeres funkcionálását rossz irányba befolyásolná szenvedélye, akkor a társadalomnak nincs vele dolga. Csak akkor kell közbelépni, ha olyan személyekkel igyekszik az illetö bármilyen kapcsolatba lépni, akik nem önkéntes alapon mentek bele az aktusba; gondolhatunk itt az exhibicionizmusra és a voyeurizmusra, és természetesen a pedofíliára.
A pszichológiának nincsenek konkrét válaszai arra nézve, kiben miért alakul ki egy vagy több parafília. Azt, hogy kihez vonzódunk szexuálisan, pláne, hogy kibe szeretünk bele, nem mi választjuk meg, semmilyen szerepet nem játszik benne az akarati tényezö. Ezt mindannyian a saját börünkön tapasztaljuk, akkor azonban zavarba jövünk, ha egy pedofil esetében kell a kérdést végiggondolnunk. Pedig valószínü, hogy ha választani lehetne, mindenki a hagyományos, a közösség által elfogadott szexuális tárgyakat választaná, hiszen kinek hiányozna a büntudat, kitaszítottság és elszigeteltség, illetve a büntetöjogi következmények, amelyek a parafíliával kéz a kézben járnak. A gyerekkori szexuális traumák, a szülök a gyereket megalázó és agresszíven büntetö viselkedése, fiatalkori szexuális próbálkozások mind okozhatnak felnöttkori parafíliát, de szigorú ok-okozati kapcsolat nincs, vagy még nem találtak az események között.
Gyakori, hogy a parafilok olyan foglalkozást, hobbit vagy önkéntes munkát választanak, amely kapcsolatba hozza öket erotikus vágyuk tárgyaival. A cipö- vagy lábfetisiszta természetesen nöi cipöboltban helyezkedik el, s nem meglepö az sem, ha egy nevelöt pedofília gyanújával vesznek örizetbe. A parafília különbözö erösségü lehet, az enyhébb változatnál a személy esetleg csak a fantáziálásig jut el, de nem fordítja át cselekvésbe. Közepes késztetésnél megteszi, de csak alkalmanként, míg az erös parafília esetén egész életét eluraló, gyakorta ismétlödö cselekvésévé válik szexuális késztetése.

Mitöl függ az abnormális?

Az emberi szexuális viselkedés nem mindig, söt a legtöbbször nem illik bele a vallások vagy a társadalom által normálisnak nevezett keretek közé. Ráadásul ez a norma korról korra, kultúráról kultúrára változik.

– Észak-Afrikában egy bennszülött törzs tagjai közt egész a közelmúltig az volt a norma, hogy a férfiak homoszexuális kapcsolatot is létesítsenek, s az számított abnormálisnak, aki nem tette.
– A beduinok viszont halálra ítélték, aki saját nemével lépett szexuális kapcsolatba.
– A viktoriánus idökben az a nö számított romlottnak és orvosi segítségre szorulónak, aki élvezte a szexet, ma pedig azt tekintik kezelésre szorulónak, aki orgazmusra képtelen.
– Charlie Chaplint válása során azzal vádolták, hogy „kérte, unszolta és kényszerítette a felperest, azaz a feleségét, hogy az alperes kielégítésének céljából végrehajtson, elkövessen és alávesse magát olyan tetteknek és dolgoknak, amelyek abnormálisak, természetellenesek, perverzek és megrontják a szexuális vágyakat, minthogy undorítóak, trágárok és erkölcstelenek”. Hogy mit tett Chaplin? Orális szexre kérte feleségét.

Újabban már afelé hajlunk, hogy minden szexuális cselekedet akceptálható, ami nem törvényellenes, és amely két felnött ember közös beleegyezésével jön létre.

(forrás)