Vakrandi? Nem.

Vagy mégis? Este van. Már amúgy is sötét lenne. Az asszony kinn ül egy cigire az erkélyen. A köd miatt azonban alig lehet valamit látni. A lámpák fénye se olyan erős, hogy átvilágitsa a tejfehér, nyirkos estét. Mire várok? Mi vonz az ismerős ismeretlenbe?

Őt várom. Ma este. Azt mondta, eljön. Ő, az ismerős. Aki most lehet, hogy úgy jön, mint az a kissé félhető ismeretlen. Vajon mi lesz?

Kabát. Mert kinn az erkélyen hideg van. Persze azért sapka, sál nem kell. Papucsban kissé fázik a lába. Szivjuk azt a cigit gyorsabban. Amig dohányozni szokott, addig nyitva tartja az erkélyajtót. Ennyi a napi szellőztetés. Kell ennyi.

Bemegy. Becsukja maga mögött az ajtót. Menne tovább, de valami furcsa van a szobában. Köd? Alig lehet látni. Mintha a kinn gomolygó köd közben bekúszott volna a szobába. Tejfehér pászmák között araszol. Mi van itt? Kissé megretten. Ilyet még soha nem tapasztalt. Hogy jönne be a köd a szobába? Már benn úszik mindenütt. Istenem.

Csöngetnek.

– Megjöttem.

Képzelet nincs tovább. A gondolat elnémul. Ne keveredjék a remény és a valóság, a lehető és a lehetetlen. Ha egyszer eljön még, nos akkor majd kiderül, hogy mi lesz a jövő tejsűrű ködében …

(2011.11.24.)