Szeretem a realitást. Mert akkor a dolgok jól mennek általában. Akkor olyan biztonságosnak tűnik az élet. Nincsenek benne túl nagy kilengések, a dolgok kiszámithatóak. Lehet, hogy kissé unalmas. De biztonságos.

De mi van akkor, ha a realitás beadja a kulcsot???

Meg tudnám javitani persze, ha nagyon akarnám … de akarom-e? Vagy megengedem az irrealitásnak, hogy szárnyalni kezdjen? Mert akkor itt fogok ülni a monitor előtt, vakon, nem látó szemmel nézve a képernyőn futó betűket, de lelkem máshol jár … és már csak azt érzem, hogy elrabolta valami … talán a Szél …

Éhes ölemben
újra érzem a vágyat.
Kezem odatéved,
mintha kezed lenne
és már nem birom tovább.