Most, hogy némi kényszerűségből átnéztem az utolsó hónapok bejegyzéseit, láttam, hogy nagyon sokat írtam az álmaimról. És mindig feltettem a kérdést, hogy mit jelent ez a visszatérő tematikájú álom, ami egy támakör köré csoportosul. Mindig egy olyan helyzetben vagyok, ahol valami nagy és nehéz dolgom van: takarítás, rendrakás, lomtalanítás. És ott állnak körlülöttem a múltam emberei. Néha páran a jelenemből is.

És senki nem segít. Vagy észre sem veszik, hogy ott vagyok és segítséget kérek, – mit kérek … könyörgök érte … – vagy látnak, de csak mosolyognak rajtam és nem tesznek semmit sem. Mindent nekem kell csinálni. És mindig azt érzem, hogy ez meghaladja az erőmet. Nem birom. Képtelen vagyok. És gyűlik bennem az indulat, hogy magamra maradok a „bajban”.

Persze az álom végére meg tudom csinálni, amit kell. Egyedül és vért izzadva, de megcsinálom. És közben az veszi el a legtöbb erőmet, hogy szenvedek azon és nem értem, hogy miért nem kapok segítséget tőlük.

Eddig nem értettem. Most, hogy elindultam a 22 lépcsős úton, már az elején hirtelen világos lett bennem minden. A rendetlenség, a kosz, a lomok mind az én életemben vannak. Mind rám vonatkoznak. A rendrakásban így értelemszerűen senki nem segíthet. Nem is szabad, hogy segítsenek. Amíg éltek, megtettek mindent. Haláluk után már az álmokban sem várhatok semmit tőlük.

Itt az idő, amikor már a saját szemetemet kell kisöpörnöm. A saját életemet rendbe tennem. Ez már az én dolgom, nem másé. Eddig úgy emlékeztem vissza ezekre az álmokra, hogy csak a szinte megoldhatatlan feladat járt az eszemben. Az „egyedüllét” a feladatokban. Nem tulajdonítottam jelentőséget az álmok végének. Pedig az mindig pozitív volt. Mert egymagam is sikerrel jártam.

Tizenéve a kezemben van a Tarot. A Nagy Arkánum 22 lapja. És alig valamikor használtam arra, amire a legjobb. Azt már régóta érzem, hogy ez sokkal több, mint egy szokvány jóskártya. Persze arra is lehet használni. De pocséklásnak érezném, ha erre pazarolnám el. És az ilyesféle jóslásban nem is hiszek. Nem lehet azt megmondani, hogy holnap mi lesz … Legfeljebb csak azt mondhatom, vagy határozhatom el, hogy mit szeretnék holnap csinálni.

A 22 lap sokkal többre való. Egy meditatív önelemzésre. És kár, ha az ember ezt a funkcióját nem használja.

Sokat olvastam az elmúlt évek alatt erről a kártyáról. Nem igazán lehet tudni, hogy egy szokvány kártyacsomag – a Kis Arkánum – hogy bővülhetett ki ezzel a plusz 22 lappal. Akár két különálló csomagként is felfogható. De az biztos, hogy a 22 lap sokkal fontosabb. Legalábbis arra, amire én akarom végre használni.

Arra, hogy elérjek valamit. Valami olyat, hogy tisztábban lássak. Ömagamat, az életemet, a múltamat. És hogy milyen feladatok várnak még rám.

Elérjek valami olyat, ami leginkább azzal a bizonyos „kirakóval” – annak az észlelésével – egyenértékű. Ami nem kétoldalú, de nem is egyoldalú. Hanem egy egész … A célunk ugyanaz. Legfeljebb az utak néha mások.

A 22 lépcsőfok … Fura. Ez kellett ahhoz, hogy megértsem, mit is mondtál arról, hogy az a „valami” egy egész -mosoly

Érdekes … Pedig olyan sokszor olvastam már, hogy ez a 22 lap képes felébreszteni bennünk a „látás” képességét … De hát akkor még nem értettem, hogy mi is ez a „látás” …

Most már pár éve kezdem érteni -mosoly