Nem vagyok hajlandó többet a Pixin ellenségeskedni. Semmi értelme egy virtuális helyen, hol nem ismerek lényegében senkit. A való életben sem szeretem az ellenségeskedést. Ott sem látom értelmét.

Ha valaki írása, hozzáállása, ittléte nem tetszik a többieknek, antipatikusnak tartják, vagy csak egyszerűen olyanjuk van – nem, kérem szépen, nem arra a hölgyre értem, hanem úgy általánosságban! – és kezdik cseszegetni, hát tegyék. Ha ez az örömük, én még azt sem bírálom, magamban sem.

Ha bárki állít valamit magáról, én el fogom hinni. Minek kételkedjek? Van értelme? Nincs. Azzal a feltételezéssel állok hozzá, hogy itt értelmes felnőtt emberek vannak és nincs semmi érdekük valótlant állitani. Ez mától fogva többé nem az alternativ tények világa nekem. Elég abból a valóságban is.

Nem azért jöttem ide, hogy nap mint nap megkeseredjen a szám íze, hanem azért, hogy jól érezzem magam egy közösségben, tudjak blogokat irni, olvasni, hozzászólásokban beszélgetni. És nem azért, hogy mindenkiben a rosszat, a hamisat keressem. Hisz az mindenkiben van, értelemszerűen bennem is. Nem is olyan nehéz megtalálni. A jót, az értékeset nehezebb. Én meg mindig szerettem a kihivásokat. Vallom, hogy minden emberben van érték. Érdemesebb azt észrevenni.

Naiv vagyok? Idealista? Nem. Csak egy kicsit változott a látásmódom. Mindenkiben ki tudnám listázni a negativumokat. És akkor azt mondhatnám, hogy egy szörnyű közösségben töltöm az időm egy részét. Ha a pozitivumokat veszem észre, akkor meg ez egy jófej társaság, ahol érdemes lenni.

Az utóbbi hozzáállás nekem szimpatikusabb.