Tegnap este megint a határán voltam, hogy hagyom a blogolást a fenébe. Semmi kedvem, hogy minden leírt gondolatom mellé „idegenvezetőt” állítsak, aki értelmezi pár erre(meg arra)járónak, hogy mit hogyan értettem. Mert nehogy már félreértsék és magukra vonatkoztassák akár pozitív, akár negatív értelemben.

Tegyék. Nem zavar. A posztjaimban épp annyi „manipuláció” van, akár tudatos, akár tudattalan, mintha face to face beszélgetne velem valaki. Se nem több, se nem kevesebb.

Leírom, mintha kimondanám.
Nekem sokban segített már a blogírás.
Nem fogok a saját szabályaimon változtatni.
És egy hangyányit sem érdekel, hogy páran mit gondolnak.
Sok éve írok blogot. Ritkán tettem lakatot a számra. Nem most fogom már elkezdeni.

PS: A hatból hét lett. És kilenc, ami konyakosmeggy volt. Azt kaptam. Közbe eszegettem, hogy bírjam. Nem nagyon szoktam ide képet kitenni, de most kivételt teszek. Mert valahogy így érzem magam. A fáradtságtól legszívesebben bőgnék.

Lehet, hogy fogok is -mosoly