Megint lidércek kerülgették a lelkem a hajnali mélységben …

Lacival álmodtam, de nem mondhatom igazán rossz álomnak, mert most ellen tudtam állni annak, hogy beszivárogjon az életembe, pedig nagyon akarta … Valami konkrét bejutási szándék is volt, mert volt egy házam, ahová mindenképpen be akart jönni, én meg a végén a két kezemmel lökdösdem ki a küszöbről … És megint csak azt vettem észre, hogy valami hazug indokkal próbálkozik …

Nem gyűlölöm pedig, nincs miért. De az utólag megtudott hazugság még mindig bántja a hiúságomat … Amig együtt voltunk, és még utána is, legalább azzal tudtam vigasztalni magam, hogy annyi nyereségem azért volt ebből a kapcsolatból, hogy szeretett és hűséges volt, mégha minden más területén az életemnek a szakadék szélére sodort, illetve hagytam sodorni magamat. Legalább a szeretete és a hűsége emlékével vigasztaltam a lelkem, amikor rádöbbentem, hogy csak úgy tudok menekülni, ha szinte mindent eldobok magamtól és hátrahagyok az ebek harmincadjára, mert aki az életéért fut, az ne nehezitse a sorsát azzal, hogy az értékeit cipeli, örüljön annak, hogy legalább az élete megmarad.

Aztán egyszer később, hónapokkal később derült ki, hogy évekig szeretője volt mellettem, én meg botor fejjel nem gondoltam, nem hittem, amit a környezetem a végén mondott, hogy például látták egy nővel az utcánkban lévő fodrászatban és ő fizette a nő fodrászati költségét … persze azt is az én zsebemből és nem is képletesen szólva. Mert az ő rokkantnyugdija az utolsó fillérig elment néha a telefonköltségére – és ebben egy fia túlzás nincs. Most se lenne piskóta egy havi 50-60 ezres mobil számla, akkor, évekkel ezelőtt még húsbavágóbb tétel volt …Én meg elhittem, hogy Németországba telefonálgat munkaügyben … Na ja, tényleg odatelefonált, de a szeretőjének. Aki egy pszichológus nő volt, még nálam is idősebb vagy 8-9 évvel. És akiről aztán azt mondta, hogy ő tőle megkapta azt a lehetőséget, hogy külföldre járhatott a riheronggyal, vitte a selyemfiút panziókba, operába, múzeumba, művelődni, világot látni …. És hogy azért ne haragudjak meg ezért, mert én az én fizetésemből úgyse lettem volna képes ezt számára biztositani …

Hát nem, az biztos …

Csak neveltem a gyerekét, erőmön felül fizettem az ő lakása fenntartási költségeit és finansziroztam a költséges fogyókúráit az összes drága – de egészséges és vitamindús kajával együtt – és itt most egy keserű kacaj következne, de egy blogban nehéz ezt technikailag megoldani és a smiley listában sincs olyan, ami erre illene ….

Akkor tanultam meg, hogyha az ember szeret, akkor vak és süket … de főleg hülye, határok nélkül.

Elképzelem – mert azt is elmesélte később – , amint a nő felöltözik neki csipkés-kurvás harisnyatartóba a szexuális szerepjátékokhoz, hogy nagyobb kedvet csináljon neki …

Hol volt nekem pénzem ilyenekre …. néha olyan is volt, és nem is túl ritkán, hogy este nem tudtam, hogy miből fogok másnap kaját venni … A csekkek meg halmozódtak, tologattam őket, sakkoztam velük, hogy mit lehet még halasztani és mit nem … Aztán már minden összeomlott, mert úgy összegyültek a bankkártya tartozások, hogy néha a havi részlet 70-80 ezer volt .. a késedelmi kamatokkal együtt. Provident kölcsön, a megváltó …. ahol 300 % volt a THM – államilag asszisztált uzsora, de nem szólom le, mert akkor néha életmentő volt … csak aztán elvitte az összes ékszerem. Először még ki tudtam váltani a zaciból, de másodszor már nem …. elveszett mind. Csak azt sajnálom, hogy benne volt anyám pár ékszere, amit a gyereknek akart hagyni. Talán nem nevezi ezt a törvény sikkasztásnak egy családon belül, de nekem erkölcsileg az maradt. Nem tudtam jól sáfárkodni vele …

Miért jutnak most ilyenek eszembe … nem tudom. Talán azért, mert az álom döbbenetesen valósághű volt. És felhozta újra a legfájóbb dolgokat bennem. Azt, hogy éveken keresztül megcsalt, nemcsak kifosztott. És a végén azzal sem tudtam valami sovány vigaszt adni a lelkemnek, hogy legalább szeretett és hűséges volt.

Mindegy már, lényegtelen.

Ne az ő hűtlenségén fájjon a nőiségem, hanem az értelmem fájjon a saját hülyeségemen. Hogy vakon és süketen a szeretettől hagytam magam kihasználni.

Úgy kell nekem.

Vajh hogy lehetne ezektől a nyomorúságoktól megszabadulni … Megtehetném, hogy a tudat mélyére nyomom, mint ahogy sokszor meg is teszem. De akkor meg teret kér az álmokban. Muszáj hát néha gondolnom rájuk. Mert nem akarom, hogy elnyomva fekélyként rágják a lelkem.

Éberen tán jobb szembenézni saját hibáimmal, bűneimmel …