Mi a legjobb a lidérces álomban?

Felébredni belőle 😀

Viszont még korán van. És én aludni akarok. Na, hess innen szellem. Itt már semmi dolgod nincs. Szerencsére …

Tennem kell a szobai gázparapettre is egy kislábast vizzel, hogy párologjon. Nem elég a konyhában. Napok óta érzem, hogy amióta fűtök, száraz a levegő nagyon. Reggel arra ébredek, hogy néha mintha ki lenne száradva a torkom. Mint ahogy ki is van.

Már fél hét. Fél hakor ébredtem …. csináltam ezt-azt, bevettem a Béres cseppet, elmosogattam azt pár edényt, körülnézem a neten. És már világosodik. Érdemes még visszafeküdnöm? Lehet, hogy nem.

Nemcsak az éjszakákat szeretem ám. Hanem a hajnalokat is. Ilyenkor ébredés után közvetlen – amikor az agyamra még nem húzom rá a civilizált viselkedés mázát – vannak néha a legőszintébb gondolataim. Mint most, ébredés után is. Azt álmodtam, hogy itt van … és kezdődik újra a mindennapos értelmetlen feszültségkeltés, a hangulatom rendszeres rombolása. Na, ez volt a lidércnyomás, a poszt cime. És nagyon jó az ilyen álom után az ébredés. Mert mindig rájövök, hogy tele van a lelkem megkönnyebbüléssel, hogy nincs itt.

Ugyan mondjam már ki végre: hiába érzem néha napközben, vagy este, hogy valaki – aki lényegében nem is létezett, csak én képzeltem annak, aminek látni szerettem volna – hiányzik, kurva nagy megkönnyebbülés, hogy nincs itt. Örülök, hogy megszabadultam tőle. Lehet, hogy ezt bunkóság ide leirnom. De ilyenkor tudok a legőszintébb lenni önmagammal szemben.