Azért örülök, hogy néha Lin-csi is tudott ballábbal kelni. Amióta a fürdőszobában olvasom, sokkal gyorsabban haladok. És már kezdett kissé zavarni, hogy olyan „tökéletes”.

„Örökké kicsinyek a dolgok.” Körülbelül ez hozott mosolygást az arcára, amikor ballábbal kelve elhajtotta a tanítást kérő vándorszerzeteseket.

És persze nem érezte magát utána túl jól. Nem csodálom. Én is valahogy így vagyok most. Lin-csi nem csodalény, hanem ember volt, mint én. És néha neki is voltak irreális indulatai, amit ok nélkül zúdított azokra, akik nem ezt érdemelték volna.

És innentől ismét emberi számomra.