Túrkáltam most a régi blogomban. Kerestem valamit. Hiába használtam a beépitett keresőt, valamiért most nem jutott eszembe a megfelelő cimke. Igy visszamenetben végig kellett túrnom sok hónapot. A szemekről … A szemeimről.

Valaha régen a blog cime „Törött szemek blogja” volt … Aztán, mikor már tényleg megtört az a szem, és vele az igazi érzelem, akkor egy idő után megráztam magam, mint mindig is és ezt irtam:

nem törödök a múló perccel
nem bántanak értelmetlen könnyek
a napsugár, a zöld levél szépsége
míg bennem él,
addig én is élek
szikrázó madár szemek
élek, újra élek!

(2009.01.04.)

Egyszer küldtem valakinek egy fotót. És mondott valamit a szememről. No, ezt kerestem most.

valami … talán tükör?

Valaki megint mondott valamit a szememről … Valami olyat, hogy ilyenkor nem lehet belelátni … Furcsa. Mit láthatnak, vagy épp mit nem láthatnak olyankor benne? Érdekes ezen gondolkozni.

Igen. Amikor olyan a szemem, akkor csak az input működik bennem. Információkat, érzéseket, örömet gyűjtök. Koncentrált formában. Eltéve azokat a jövőre, hogy majd inségesebb időkben elővegyem. Mert a

(…)

De az output ilyenkor csukva van a lelkemben. És igy a szememben is. Talán nem is tudatosan csinálom.

Aki néha igy néz bennem … nos, szerintem az Én.