Kb. másfél éve töröm a fejem a subságom keletkezésén. Még most se jöttem rá. (Szerintem 100%-ban nem is fogok) De azért érdemes gondolkodni néha rajta.

Az elsö ilyen jellegü mü, amivel megismerkedtem, az egy Shakespeare vigjáték volt, a Makrancos hölgy. Sokszor láttam a tv-ben, általában szinházi közvetités volt (hjaaaa…akkor még voltak olyanok…..). Nem tudom, hogy hivják a férfi föszereplöt. De ö egy igazán domináns férfi volt. Aki képes volt egy nyakas, neveletlen és a férfiakat nullára becsülö lányból, Katából egy kedves, néha alázatos és engedelmes asszonyt faragni. Neveléssel. Ez a vigjáték tökéletesen irja le, hogy lesz egy nöböl sub, ha egy olyan férfival találkozik, akiben meglátja a Domot és aki benne is meglátja a subot.

Mindig tetszett az a vigjáték. De egyben a vége mindig bosszantott is egy kicsit. Sose értettem (akkor még), hogy Kata a végén miért alázkodik meg a férfi elött. Indulatba jöttem ettöl a (akkori önmagam számára) birka vieslkedéstöl 🙂

De ennek ellenére – akárhányszor vetitette a tv, mindig megnéztem 🙂

Fura, ugye?

Na, talán ez lehetett az elsö olyan élmény, amely valahol lerakta bennem a szubmisszivitás alapjait.

Néha most én is Katának érzem magam. Berzenkedek sokszor az ellen, hogy egy férfi felettem áll és teljesen nyilvánvalóan Ö a fönök a kapcsolatunkban. Sokszor dühös vagyok és még többször igen csúnya mondatokat tudnék indulatból a fejéhez vágni. És mégsem teszem meg. Gondolatban végigfuttatom magamban és ennyi. Kimondani sose merem. Illetve nem is akarom 🙂

Én akartam egy ilyen kapcsolatot. Ahol végre nem nekem kell hordani a nadrágot. És sok mindenben leveszik a vállamról a felelösséget. És ahol már az elején elvették tölem az Alfa him poziciót. Mert addigi életemben a férfiak mellett (bár sokszor nem látszott, de) én voltam az Alfa him. Nem ök.

Most nem én vagyok. Ezt az összeköltözésünk után pár nappal ki is mondta…. Ö az Alfa him. Én az Alfa nöstény lettem.

Nem veszteség. Mert Mellette végre NÖ lehetek 😉 .

Mellette minden a helyére került a világomban. Végre…..