Fáj néha a vállam, lábam, ezem-azom. Öreg vagyok már és elkopott. Ez van.

Ilyenkor meg szokta kérdezni, hogy megmasszírozzon-e. Én meg persze igent mondok. – Kivétel, amikor a térdem fáj, mert ahhoz még én se nyúlhatok, amikor fájni óhajt, olyan geci állat. – Ki az a marha, aki erre azt mondaná, hogy „ugyan, Drága, ne fáradj az én masszírozásommal.” Hát én nem. Néha meg kérdés nélkül is elkezd masszírozni. Olyan jó.

Mert a legtöbb ilyen egészségügyi beavatkozás egy idő után átmegy némi csipkelődésbe, csavargatásba – nem is értem, hogy miért kell az én mellbimbómat masszírozni, hisz az nem szokott fájni … itt most mindenki képzeljen el egy hatalmasan-ártatlan csodálkozó mimikát az arcomon, szmájli hiányában inkább leírom – szóval a fájdalomcsillapító gyógymasszázs egyre inkább fájdalomokozássá válik. És útjára indul a gyönyör.

Érdekes. Utána nem szoktam annyira fájni, mint előtte. Most már csak azt kéne eldönteni, hogy mi tesz csodát velem: a masszázs vagy a szadomazo szex.

Szerintem mindkettő. Masszírozós szeánsz. Kurva jó. Nyami.