– a volt élettársam évekig próbálta úgy intézni a dolgokat, hogy azt képzeljem, nélküle nem megy az életem. na most melletted majdnem ugyanebbe a hibába estem. de szerencsére időben észbekaptam
– Így most már jobban értelek, ezt eddig nem említetted.

Nem a fészkes nyavalyát. Háromszor elmeséltem az évek folyamán. A pasiknak ennyire nem lényeg, hogy mit mondok, vagy a legtöbbnek olyan az agya, mint a rosta lika és amit fölöslegesnek itélnek, az úgy kihullik belőle, mintha benne sem lett volna.
Vagy nekem túl jó az emlékezőképességem? Hiszen már egyáltalán nem vagyok olyan fiatal. Illene egy kissé már romlania. Elvileg.
De az emlékeim legnagyobb része mind megvan az agyam winchesterén, legfeljebb egy röpke idő kell, hogy felidézzem, a gyorsítótárba töltsem és használni tudjam.

Nemrég orosz és német nyelvű videókat néztem. Angol felirattal. És megdöbbentem, hogy több hasznom van, ha hallgatom, mintha az angol szöveget olvasom. Mert a 40 évvel ezelőtti passzív tudás kezdett ömleni az agyamba és olyan szavakat is felismertem, amiről már azt sem sejtettem volna, hogy tanultam valamikor.

Az ember agya csodálatos. Komplett beszélgetéseket tudok felidézni, de nemcsak a múltból, hanem az elmúlt napokból is. Mindig abban a hitben éltem, hogy más is így van ezzel. Még most is abban élek, bár … tudja a fene. Nehezen tudom elfogadni azt, hogy vannak emberek, akik nem ilyenek. Nem vagyok én olyan különleges.
Szerintem.