Olyannal álmodni, aki már sok éve meghalt, nem nagy szórakozás, ugye?

Hát nem.

Az álomban még élt, de jóval öregebb volt, mint amikor utoljára találkoztam vele. Meg egy régi barátnőmmel, aki már időtlen idők óta nem része az életemnek. Valami üdülésen voltunk, vagy csak simán egy vízparti strandon. Tó is volt, vagy folyó, meg medencék is.

Teljesen véletlenül láttam meg, hogy ott van ő is. És másból sem állt az álom, mint abból, hogy tudnám elkerülni a vele való összefutást a strandon. Nem akartam találkozni vele, nem akartam beszélgetni vele, még köszönni sem. Az álom vége felé persze csak észrevett, de igazából semmi figyelmet nem szentelt nekem, ő nem kérdezte meg, hogy vagyok, és én sem. Engem nem érdekelt, de őt sem. Az viszont érdekelte, hogy miért van még az István az életemben. Majdnem dührohamot kapott rajta. A barátnőm mindenképpen meg akart volna vele ismerkedni. Mondtam, hogy részemről oké, de engem hagyjon ki az egészből. Mert még látni sincs kedvem. Aki ütött már meg nőt – nem engem -, az a hátam közepére sem hiányzik.

Egy kiszórt nagy szerelem és egy kiszórt barátnő. Vajon mit kerestek ma az álmomban? Talán sosem álmodtam még velük. Hát ne is álmodjak máskor sem. Egy hazug barát és egy hazug szerető. Jó párosítás.

Mindkét emberi kapcsolat egy szarvashiba volt az életemben. Persze az ilyenek csak utólag derülnek ki, vagy inkább a vége felé. De akkor tudni kell otthagyni őket magam mögött. És már nem mások, mint megfakult képek a múltamból.