Kopott kabátos öreg sétált a parkban. Az arcán az évek fakérge. Céltalanul lődörgött, csak úgy nézegette távolról az embereket.

Meglátott egy fiatal szerelmespárt kézen fogva sétálni. Talán ez indított be egy régi ösztönt a fejében. Bár valódi emléknyom már nem kapcsolódott hozzá. A kegyetlen ével lassú folyása, mint a ráérős folyó, kimosta belőle a lényeget.

Odacsoszogott hozzájuk, megállt, és mereven nézte őket. Leginkább a lányt a hosszú hajával, édes arcával.

Olyan kitartóan nézte, hogy feltűnt a fiataloknak. A lány meg is kérdezte kedvesen.

– Bácsi, segíthetek valamiben?
– Igen, segíthet – recsegte az öreg.
– Mondja, mit szeretne?

Itt kicsit megállt a kommunikáció, szinte hallatszott, hogy zörögnek az öreg fejében a megkopott fogaskerekek. Aztán sóhajtott egyet.

– Azt már elfelejtettem.