Jaja, megmakkantam. Reggelre torokfájás, tele az orrom, fáj mindenem, közérzet szinvonalához képest a béke alsó része éteri magasságban szárnyal. -wehe

Ma nem is megyek melózni. Nem akartam holnap se menni, úgyis péntek. Beszéltem a főnökkel is. De mondta, hogy ne basszak már ki vele, mert a kolléga ma és holnap továbbképzésen, a mai munka még csakcsak megoldható, de holnap a szokásos őrült péntek, ma döglődjek itthon (nem igy mondta, igen jó fej!), de holnapra kapjam már össze magam, mert meló halomba. Mondtam, oké. És magamban örültem, hogy akár még úgy is értelmezhetem ezt, hogy ha én nem menek be melózni, akkor ott megáll az élet. Amúgy nem igy van persze, de ma reggel kifejezetten tetszik nekem ez az értelmezés.

Lassan két hónapja. Kibirtam. Nem kellett táppénzre mennem. Arra is szartam, hogy két hétig gyulladt lábkörömmel kinlódok. Arra is, hogy tályog miatt épp egy lik van a mellemen. Arra is, hogy nix pasi, Varnyu dühös volt, aztán szomorú, még aztánabb meg sértődött. Egyiktől se makkantam meg.

De attól, hogy ma este fél hatra be vagyok jelentkezve a fogorvoshoz egy foghúzásra, attól igen. Mert rettegek a fogorvostól.

Hogy is van ez az Élet nehézségeivel, wazze? Hát igen … az elmúlt cirka 2 hónapban ez a fogászati belejentkezés a legnagyobb pszichotrauma -rhg

Az összes eddigi kismiska volt hozzá képest -vihog