Sok mindennek nincs értelme. Ezt meg is irtam. Röviddel ezelőtt. Én tényleg nem tudok hazudni. És főleg nem fontos dolgokban. Nem olyan vagyok. Nem hitegetek itt senkit, – és főleg magamat nem – hogy az elmúlt négy hétben én meggyógyultam. Ahhoz még idő kell.

De élek.

És már tudok annak örülni, hogy valaha megszülettem.

És nagyon nem szeretem, ha felbasszák az agyam. Úgy, mint valaki ma este … Legszivesebben vonatra ültem volna, hogy menjek és kitekerjem a nyakát. Vagy mását. Kicsit olyan érzésem volt, minta benne lennék abban a filmben, a Hegylakóban …. hogy is volt abban az az ominózus mondat, ami lerágott csontként hangzott el benne többször? Csak egy maradhat. És egy fikarcnyi kétségem se volt, hogy az az egy ÉN leszek. Nem szeretem, ha a bennem rejlő erőt – ami ugyan nem mindig látszik, de ÉN tudom, hogy adott esetben mennyi sok van – bárki is lebecsüli.

De a túlzott, parttalan és nem kontrollált agresszió sose vezet jóra … Rossz tanácsadó a harag. Igy inkább emailt irtam. Az igazságot. És azt, hogy nem látom értelmét a sebek további szaggatásának. Egyik oldalról sem. És őszintén kivántam neki további boldogságot …