tényleg nyugodtabban vagyok igy. nem lát senki, nem olvas bele senki, nem szól bele senki. most érzem azt, hogy azt és úgy irok, ahogy akarok. érdekes

az a szó jutott eszembe, hogy mérföldkövek. ez is az

azzal töltöm a szabadidőmet, amivel akarom. és senkinek semmi köze hozzá. még véleményt sem kérek. ha nem utálnék annyira kézzel irni, akkor papiron vezetném tovább a naplóm. mert ez már napló, nem blog. olyan, mint régen. amikor elkezdtem naplót irni tizenöt évesen
nem volt elzárva, bárki beleolvashatott. de azt nem viseltem volna el, hogy belekérdezzenek
annyit játszok, amennyit akarok. ehhez sincs köze senkinek

Diogenész és Lincsi nem álltak néha messze egymástól. csak Diogenésznek hordója volt, Lincsinek meg kolostora

meg kellene keresni, hogy a Win 10-ben van-e valami szövegszerkesztő. és most már szép lassacskán nekiállni, nyomtatható formába tenni ezt a blogot. és kinyomtatni