Szegény apám. Úgy élte le az életét, hogy tudta, ő volt a „futottak még” kategória. És azt is tudta, hogy soha nem kerülhet ki belőle.

Nekem meg ott volt harminc éves koromig a csontváz a szekrényben, a „bezzeg a Jancsika”, anyám első férje, aki öngyilkos lett … aki még a sirból is „rivalizált” az apámmal.

És a leg”humorosabb” az, hogy erre miből jöttem rá … Abból az indulatból, amit időnként egy teljesen idegen ember iránt érzek. Naná, hogy az ok a saját múltamban keresendő.

A halottakat muszáj eltemetni. Mindenkinek.
Úgy lesz jó. Mindenkinek …

Mert ha nem tesszük, néha kinéz az a csontváz valahonnan … Akár egy szekrényből, akár egy rajzból, akár az álmainkból …