gyerekkoromban még nem volt hűtőszekrényünk. mert akkor még nem létezett.

gyerekkoromban volt egy pincénk, és egy jégszekrényünk. vastag, dupla falú, valamivel szigetelt. ahová nagyapám pár naponta hozta a jégtáblákat, mert akkor még azt is lehetett venni.

a jégszekrényben a tej volt, tejtermékek, és olyan főtt ételek, amik romlékonyak.
a nem igazán gyorsan romlók a pincében voltak. mert ott jó hűvös volt.

a kenyeret a spájzban tartották a szüleim. luxus lett volna azt hűteni. mert jó kenyér volt. sok napig, akár egy hétig is elállt a három kilós vekni. amit a péknél vettek.

eddig semmi nem mese. a mese az most jön. és abból áll, hogy ebben a kánikulában minden kenyeret a hűtőben kell tartani, mert különben megpenészedik. na ez a mese. pedig az a kenyér nem volt mű.

már nem veszek nagy kenyeret. de annak, amit én szeretek, most sem kell hűtőszekrény.
mert inkább kezd kicsit megszáradni, minthogy penészedne. na ja, az se mű.